Város 2016. 08. 31.

Búcsúzik Komáromtól Elek László esperes-plébános

Ma (2016. augusztus 31.) tölti utolsó napját Komáromban Elek László római katolikus esperes-plébános. Elek László nem csak a katolikus hívekért, hanem egész városunkért rengeteget dolgozott: neki köszönhető többek közt a Szent András templom külsejének nagyszabású felújítása.

Áthelyezése után, holnaptól már Nádszegen folytatja tovább munkáját. (A katolikus egyházban bizonyos időszakonként áthelyezik a plébánosokat, tehát ez teljesen szokványos eljárás.) Nádszegen új feladatkört kell betöltenie: a vágsellyei espereskerület hitoktatásáért lesz felelős. Komáromba a jelenleg Nagyszombatban szolgáló Kiss Róbert esperes-plébános, püspöki helynök érkezik.

Elek László esperes-plébános hatalmas munkát végzett el Komáromban az itt eltöltött hét év alatt. Mind városunk egyházi épületeinek felújítása, mind a hívek lelki gondozása tekintetében kiemelkedő tevékenységet folytatott. Nézzünk ezekből párat, a teljesség igénye nélkül:

  • A Szent András templom homlokzatának, hátsó- valamint egyik oldalfalának külső felújítása

    A Szent András templom homlokzatának, hátsó- valamint egyik oldalfalának külső felújítása
    A Szent András templom régen – és most
  • A Szent Rozália templom külső-belső felújítása

    A Szent Rozália templom régen - és most
    A Szent Rozália templom régen – és most
  • A Szent Anna-kápolna külső-belső felújítása
A Szent Anna-kápolna régen - és most
A Szent Anna-kápolna régen – és most
  • A Szent József kápolna belső felújítása
A Szent József-kápolna kívülről
A Szent József-kápolna kívülről

E négy felújításra pályázati pénzeket szerzett, különféle gyűjtéseket szervezett (például jótékonysági hangversenyeket). Ezen kívül felügyelte és lebonyolította a munkálatokat is.

Elek László esperes-plébános emellett rendkívüli figyelmet fordított a lelki gondozásra, közösségépítésre is. Ő celebrálta a családos misék havi alkalmait; lelki vezetője volt többek közt a MÉCS (házaspárok), a Mária Légió és a Rózsafüzér társaság imacsoportjának. Nem hanyagolta el a komáromi járás azon falvait sem, ahol kevés volt a hívő, igyekezett felkarolni mindenkit. Nyitott volt minden olyan új ötletre, amelyet a hívek kezdeményeztek: a komáromi plébánián gyakran tartottak bálokat, vagy más közösségi alkalmakat.

Bíró Sándor atyával karöltve fő szervezője és kivitelezője volt a tavalyi, sikeres Városmissziónak.

Emellett együttműködött a város szociális osztályával: ha kellett, gyűjtéseket szervezett, ha kellett, ajándékosztással egybekötött karácsonyi ünnepséget rendezett a számukra. De hívekkel együtt karácsonyestet szervezett az egyedülállók, magányosok számára is.

Elek László esperes-plébánosnak Komáromért folytatott rendkívül aktív munkásságáért ma  Stubendek László polgármester, valamint Knirs Imre alpolgármester mondott köszönetet  a városházán.

HDA, fotó: Komáromi Városi Hivatal 

14184432_1218365961570309_7420514852719985107_n

14183695_1218365571570348_2119023574812733097_n

14212761_1218365144903724_7179526183927587929_n