Mix 2020. 05. 15.

Búcsúznak a Selye János Gimnázium végzősei – III. rész

B-terv (A IV.B osztály búcsúzója)

2016. szeptember 5-én indult útjára a világ egyik legzseniálisabb sorozata, a B-terv. Az alapkoncepció talán kicsit elcsépelt volt: egy középiskola diákjainak mindennapjai. Viszont a négy évad alatt (várható volt, hogy csak ennyit ér meg) a csavarokkal teli történetszál és a kiváló szereplőgárda, Komár tanárnő első rendezésében, felejthetetlenné tette a sorozatot.

Már az első évad elején sejteni lehetett, hogy ez nem egy hétköznapi osztály. A névsorolvasásnál ugyanis kiderült, hogy Dórából, Rékából, Vikiből és Ákosból is kettő van az osztályban (sőt a második évadban a további bonyodalmakért Emeséből is kettő lesz). Nehogy egyszerű dolguk legyen a tanároknak, az osztályban továbbá KÉT ikerpár is helyet kapott. Cserébe a diákok mindig próbálták segíteni őket. Az órákon többen is végig beszéltek az osztály különböző pontjain, így nem kellett annyi diák figyelmét lekötni a tananyaggal. Ezentúl igazolja az osztály emberségét az is, hogy dolgozatíráskor megpróbáltak minél kevesebben jelen lenni, hogy ne legyen annyi javítani való. Mégis talán az mutatja meg a legjobban, hogy mennyire együttműködőek voltak, hogy egy fizikaórán akár az egész osztály le tudott felelni.

Minden évad más és más történetet dolgoz fel, mégis kapcsolódnak egymáshoz. Az első megismerkedésről, új barátságok létrejöttéről szól, miközben a „klikkesedés” problémájával is foglalkozik. Az ezt követő, második évadban az osztályban konfliktusok és nézeteltérések rontják az osztály légkörét. Aki esetleg itt félti az osztályközösséget és a diákok közötti kapcsolatot megnyugvást talál a harmadik évadban, ahol ezek a problémák megoldódnak és láthatjuk, ahogy az osztály kezd igazán összekovácsolódni. A negyedik és egyben befejező évad a várva várt szalagavatóra és az azt követő rettenetesnek ígérkező érettségi vizsgákra helyezi a hangsúlyt. SPOILERVESZÉLY !! Az évad végéhez közeledve egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek főszereplőink, a szerenád és a ballagás is elmarad, de végül a diákok az érettségit már áprilisban leteszik és reménykednek, hogy még el tudnak búcsúzni egymástól, mielőtt mindenki megkezdené saját útját a nagybetűs életbe.

A forgatásról és magáról a sorozatról egy interjú során kérdeztem az egyik szereplő, „Sajt” megformálóját, aki így összegzett: „Hihetetlenül jó volt ez a négy évad, sajnos nagyon gyorsan elrepült az idő, és egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy vége az egésznek. Komár tanárnőt beledobták a mélyvízbe azzal, hogy őt ültették a rendezői székbe. Remélem tudja, hogy sajnáljuk az esetleges nehézségeket amiket okoztunk és rettentően hálásak vagyunk a belénk fektetett munkáért, és biztos vagyok benne, hogy a következő projektje ennél egyszerűbb lesz. Továbbá szeretném megköszönni a szereplőtársaimnak ezt az együtt eltöltött időt. A közös emlékeket, az első évad elején látható avatást, a kirándulásokat, a szalagavatót, a jobbnál jobb tanítási órákat, a forgatási szünetekben a zenéket, amiken még most sem tudunk megegyezni (kivéve szerdán, mert akkor rendezői utasításra tilos volt az összes) és persze, hogy veletek dolgozhattam.”

Értékelés:

– Történet: 4.5/5

– Színészi teljesítmény: 4/5

– Rendezés: 5/5

– Fizika: hát ez így egy ötös lesz

Molnár Ákos IV.B,