Régió 2019. 07. 17.

Čaputová a mai nap látogat Gombaszögre

A több mint 90 éves hagyománnyal bíró Gombaszögi Nyári Tábor egy újabb mérföldkövet helyez el a mai napon saját történetében. Szlovákia újonnan választott köztársasági elnöke, Zuzana Čaputová látogatja meg a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb találkozóhelyét. Az államfővel Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója beszélget a Tóth Károly Sátorban 15:00 órától. 

Délelőtt sem maradunk program nélkül, hiszen 11:30-tól a Kocsmakert színpadán egy kötetbemutatóra kerül sor. A sorozat Felvidék c. kötete megjelenésének körülményeiről és történetéről a tábor főszervezőjétől, Orosz Örstől, illetve Pomozi Pétertől és Máté Lászlótól tudhatunk meg többet. Az előadáson résztvevők az Anyanyelvápolók Szövetsége jóvoltából egy-egy példányban részesülnek az új műből.

Déltől az Érthető Élet sátrában Magyarország egyik legismertebb műsorvezetője és dokumentumfilm-készítője tiszteli meg jelenlétével a gombaszögi közönséget. Vujity Tvrtko Túl minden határon c. előadását már Szlovákia több magyarlakta településén láthatták, hallhatták az érdeklődők Gútától Kistárkányig.

A köztársasági elnök érkezése előtt az Új Szó szervezésében kerül megrendezésre a Kisebbségi Kulturális Alap elmúlt 2 évét taglaló kerekasztal-beszélgetés. A szlovákiai kisebbségek részére juttatott támogatásokról és azok eredményeiről Molnár Norbert, Zsélyi Katalin, Csanda Gábor, Hégli Dusan és Tóth Tibor fog tanakodni a Tóth Károly Sátorban 13:30 órai kezdettel.

A Ma7 sátrában 15:00-tól a kisebbségi jogérvényesítés egyik fontos alapköve, a kétnyelvűség kap teret. Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és Horony Ákos jogász vitája hallgatható meg országunkban elért újabb fejleményekről és az elmulasztott lehetőségekről.

A Csemadok Stage a hard rock és a metal dallamvilágával fogja rázza fel a gombaszögi táborozókat az esti órákban. A Leander Kills együttest a pop és alternatív eklektikája váltja a színpadon a Follow the Flow képviseletében. A Kocsmakertben a szlovákiai magyar zene egyik ígéretes csapata lép színre, akik a világzene műfaját is újabb adalékokkal bővíti. Az Estendon zenekar többek között arról is ismert, hogy a Gímesi Művelődési Tábor himnuszát írták meg. Őket az underground szféra váltja: az Anima Sound System nem riad vissza a hip-hop illetve elektronikus műfajok és a népies hangzás vegyítésétől. A Szifon teraszon a lágyabb műfajok kedvelőit várja Noemo illetve a Loyal zenekar.

További információkat a tábor Facebook-oldalán és a www.gombaszog.sk oldalon találnak az érdeklődők, ahol a részletes program is olvasható. Napijegy 17 euróért váltható a helyszínen.