Város 2017. 09. 11.

Dél-Komárom: Fejlesztések a Távhőnél

Az elmúlt fűtési szezon óta komoly fejlesztések történtek a Komáromi Távhőszolgáltató Kft.-nél. Összesen 35 millió forint összértékben történtek újítások, melyek pozitív hatásait már most érezhetik a komáromiak.

A Komáromi Távhőszolgáltató Kft.-ben májustól folyamatosan zajlottak a felújítási, karbantartási munkálatok. Elvégezték a Laktanyában található hőközpont és kazánház teljes rekonstrukcióját. Mindez hitel és támogatás igénybevétele nélkül, önerőből valósult meg.

A 20 millió forintos fejlesztés során nem- csak a hőátadó készülékek és a szivattyúk energiatakarékos cseréjére került sor, de új irányítástechnikai rendszer is telepítettek. Csökkent a villamosenergia felhasználása és a keringetett víz mennyisége is. A beruházásnak köszönhetően alacsonyabbak lettek a költségek, így a következő időszakban még több forrást tudnak felhasználni a korszerűsítésre.

Az elmúlt időszakban a MOL lakótelepen váratlan meghibásodás történt, így 200 méteren cserélték ki a vezetéket. Ennek összköltsége 15 millió forint volt, amit szintén önerőből valósított meg a kft.

A pozitív változást már tapasztalhatták a lakók, hiszen a melegvíz hőfoka emelkedett és stabilizálódott.

A Komáromi Távhőszolgáltató Kft. ezúton is tájékoztatja a lakosokat, hogy költségosztókat, egyedi (lakás) hőmennyiségmérőket és melegvíz órákat munkatársaik nem olvasnak le, az a lakók, illetve a lakóközösségek által megbízott vállalkozások feladata. A Távhő kész adatokat kap, ami alapján a számlát kiállítja. Így reklamációval minden esetben a leolvasást, vagy adatszolgáltatást végző személyhez, vállalkozáshoz kell fordulni. Minderről július és augusztus folyamán tájékoztatót is kiküldött a cég.

www.komarom.hu