Sport 2017. 05. 30.

Dél-Komárom: Ötödször versenyeztek a rendészeti szakközepesek

A dunai hajós sportversenyre ezúttal 11 csapat fogadta el a meghívást, ők a nyugati- és a közép-dunántúli régiót képviselték. A tanulóknak négy állomáson kellett számot adniuk gyakorlati és elméleti tudásukról. A Monostori erődben zajló esemény fővédnöke Dr. Latorczai János az Országgyűlés alelnöke volt.

Május utolsó szombatján nagy volt a sürgés-forgás a Monostori erődben, ahol dr. Molnár Attila polgármester mondott köszöntőbeszédet.

A rendezvényen 11 négyfős csapat indult, akiket négy állomás feladatai vártak.

– Ezek között volt vízi életmentés, lövészet és fegyverismeret, falmászás és álcaháló alatti kúszás gázmaszkban, „tűzoltás” és tűzoltó eszközök felismerése. Célunk egyrészt az, hogy felhívjuk a diákok figyelmét a természet és a Duna szépségére, megóvására, de emellett a diákok fontos rendészeti alapismeretekkel is gazdagodnak, nemcsak elméleti, de gyakorlati szinten is – mondta el Farkas József, a verseny főszervezője.

A csapatoknak állomásonként 10 percük volt arra, hogy a feladatokat teljesítsék.

– E verseny kiváló lehetőség arra, hogy a fiatalok hasznosan töltsék el a szabadidejüket és tanuljanak. A polgárőrség számára elengedhetetlen, hogy a munkánkba minél előbb bevonjuk a középiskolásokat. Ezért is örülünk annak, hogy az ifjú polgárőrök száma évről évre nő. Kapcsolatban állunk a rendvédelmi szervekkel, így a diákok ezekbe a szakmákba is bepillantást nyernek, és akár a jövőben hivatásként is választhatják a rendőri, a tűzoltói vagy a katonai munkát – tudtuk meg az Országos Polgárőr Szövetség alelnökétől, Csaplár Zoltántól.

A versenyről senki nem távozott üres kézzel, a résztvevők érmet, vándorserleget, emléklapot kaptak, míg a legjobb csapat jutalma egy tiszafüredi kirándulás volt.