Város 2017. 06. 28.

Dél-Komárom: Rajt előtt a volt kombinát átépítése és a geo projekt

Dél-Komárom. Két sikeres pályázatról számolt be a térség országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit, Popovics György megyei elnök és dr. Molnár Attila polgármester a június 28-ai Városházán tartott közös sajtótájékoztatón. Az összesen több mint 750 millió forint értékű támogatásoknak, valamint a hozzájuk tett saját forrásoknak köszönhetően hamarosan kezdődik a volt mezőgazdasági kombinát átépítése, valamint megvalósul a geotermikus hőellátó rendszer kiépítése is.

A sajtótájékoztatón Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy míg 2010 környékén az önkormányzat azon dolgozott, hogy gazdasági működőképességét megteremtse és stabilitását visszaállítsa, az elmúlt öt évben a város soha nem látott fejlődésen ment keresztül.

– Köszönhető ez a kormányzat támogatásának és a városvezetés tudatos döntéseinek. Komárom valóban a fejlődés útjára lépett – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

250 millió forintos támogatással kezdődhet meg hamarosan a volt mezőgazdasági kombinát épületének felújítása, valamint közel fél milliárdos forrás érkezik a geotermikus hőellátó rendszer kiépítésére. Az egykori mezőgazdasági kombinát 2013-ban került az önkormányzat tulajdonába, azóta kerestük a megfelelő funkciót az épület számára. A nyertes pályázatnak köszönhetően ide költözik majd át a Klapka György Múzeum és itt jön létre az ELTE régészeti tanszékének tudásközpontja. Komárom ezzel felkerül a felsőoktatás térképére, és jogosultak leszünk az egyetemi város cím használatára. Az önkormányzat mindkét nyertes projekthez önrészt is biztosít.

A geotermikus hőellátó rendszer kiépítése egyrészt lehetővé teszi, hogy a Brigetio Gyógyfürdő számára még egy kutat fúrassunk, ezzel is segítve a biztonságos működést, illetve a termálvíz hőenergiáját a jövőben a fürdőben és a Sportcsarnokban is hasznosítani tudjuk – magyarázta a polgármester.

– Mindkét pályázat esetében már megköthető a szerződés, így a megvalósítás hamarosan elindulhat – tette hozzá Popovics György megyei elnök.