Dél-Komáromban is újítják az utakat

Már elkészült Komáromban a Halastó és az Asztalos Béla utca burkolat felújítása, valamint a Tóth Lőrinc utcai lakóudvar világítása is. Több munka azonban még folyamatban, vagy előkészítési fázisban van az idei útfelújítási programban.
Jelenleg is zajlanak a munkálatok a Templom közben és az Erkel Ferenc utcában, ahol a szakemberek már elvégezték a csatornázási munkálatokat. A következő szakaszban következik majd a járdaépítés és az útfelújítás.
A napokban készült el a Halastó utca, valamint az Asztalos Béla utca burkolat felújítása. Az utóbbinál a legfontosabb szempont a több mint 20 éves mogyorófasor megóvása volt. Emellett elkészült a Tóth Lőrinc utcai lakóudvar világítása és a burkolat rekonstrukciója is, itt még a zöldfelület kezelése azonban hátravan.
Utcaprogram: három elkészült, egy folyamatban, kettő felújítása kezdődik
Hamarosan elkezdődhet a Munkácsy Mihály utca felújítása is, ahol a kivitelezővel már megkötötte az önkormányzat a szerződést, valamint heteken belül indulhat az Árpád utca járdájának munkálatai, az Idősek Otthonától a Vállalkozók háza felé vezető körforgalomig.
Az elmúlt években sikeresen pályázott Komárom a kormány jól gazdálkodó önkormányzatok támogatására kiírt pályázatán, és elnyerte a maximálisan igényelhető 200 millió forintos összeget. Ennek köszönhetően idén is megújul több járda és utca a városban. A támogatási forrás mellett az önkormányzat is jelentős összegeket fordít a fejlesztésekre.
Forrás: komaromhirado.hu