Régió 2017. 04. 24.

DRAG, DRIFT és TUNING majális a ringen!

Már lassan megszokottá válik, hogy a május eljöttével megrendezik a szezon első nagyszabású rendezvényét a dióspatonyi Slovakia Ringen, ahol idén a munka ünnepén ismét összegyűlik a benzingőzt imádó nagyközönség. Május első napja ismét az adrenalin és az extrém lóerőkoncentráció jegyében fog zajlani, hiszen a Szlovák Gyorsulási Szövetség megrendezi az idei Nemzeti Gyorsulási Bajnokság első fordulóját, és egyúttal az első összecsapásra készülnek a magyar drifting.hu bajnokság gumigyilkos résztvevői is. Mindemellett a ring depója is megtelik rengeteg értékes régi és új autócsodával, emellett pedig a megszokott Subaru-találkozóra is sor kerül majd.

A páros küzdelmek a pálya célegyenesében zajlanak majd, és a sorozat promótere idén is három főkategóriában írta ki a bajnokságot – Autó STREET, Autó PROFI és Motor -, melyek természetesen hajtás és hengerűrtartalom szerint további alkategóriákra osztódnak. A május 1-i drag-, drift- és tuningőrület ismét komoly autós és motoros felhozatalt és rengeteg betétprogramot ígér. Erejüket összemérik az egyenesfutásra épített dragszörnyetegek, erre kihegyezett utcai autók és tuningolt kétkerekű gépek is. Tavaly a Power festre öt országból érkeztek a gyorsulás szerelmesei, ahol a szervezők páratlan vizuális és akusztikai élményt nyújtottak a lelátókról szemlélődő nagyérdemű közönségnek, és idén sem lesz ez másképp.

Videó a 2016-os PowerFest – Slovakia Ring-ről:

Az egyenesen száguldó gépek mellett a „kilinccsel előre” autózás szerelmesei is egész napon át élvezhetik a gumifüstöt és az izgalmas driftfutamokat. Az első idei drifting.hu nemzetközi bajnokság fordulóján rengetek Európa élvonalába tartozó profi versenyző harcol majd a páros döntőkbe jutásért, hogy a nap végén kiderüljön, ki Kelet-Közép-Európa legügyesebb driftere. A Power festekre évek óta jellemző lóerőkoncentrációt hatványozni fogja a versenypálya depójában megrendezendő tuningtalálkozó és show&shine program is. A téli szünet során átépített hazai és külföldi autócsodák több kategóriában kiosztott serlegekért fognak megküzdeni, illetve hölgyek társaságában tündökölni a tüzetes bemutató során, amikor minden tulajdonosnak lehetősége nyílik érdekességeket mesélni a négykerekű szerelméről. Persze a Car Fans Cup sorozat már messze nem csak az utólagosan kicsinosított verdákról szól, rengeteg értékes és ritka gyári autóra is lehet számítani, köztük újabb és régebbi modellekre.

Aki tehát imádja a benzingőzt, illetve a fekete, dízel erőgépekből gomolygó füstöt, a tipikus „Subaru-boxerkoncertet”, vagy aki élőben szeretné látni a nagy sebességgel, koordinált csúszásban zajló driftfutamokat, esetleg szemügyre venni több száz egyedi négykerekű csodát, az látogasson ki május 1-jén a Slovakia Ringre.

További infó: www.zrychlenie.sk

73A0158 DSC 0023 DSC 0064 DSC 0175 DSC 0329 DSC 0494 DSC 1226 DSC 1462 DSC 1581 DSC 1618 DSC 2176 IMG 4341 IMG 6472 IMG 6846 IMG 6924

Power fest SRing copy