Drogfogás Komáromban – 32 adag pervitint és 2 zacskó marihuánát találtak 17-21 éves fiataloknál
Az észak-komáromi rendőrök szokásos éjszakai járőrözés közben állítottak meg egy fiatalokkal teli autót. Nem kis adag drog volt náluk.
A komáromi rendőrök éjszakai szolgálatuk során leállítottak egy Opel Astrát az érsekújvári főúton, amelyben fiatalok ültek. Elkérték a sofőr igazolványait, és miután kiderült, hogy még csak 18 éves, alkoholtesztet is végeztettek vele. Az ellenőrzés során az első ülés közelében egy fecskendőt, valamint egy műanyag zacskóba csomagolt gyanús cigarettás dobozt vettek észre.
A járműben a sofőrrel együtt három másik, 17, 19 és 21 éves fiatal is tartózkodott. Amikor a rendőrök megkérdezték tőlük, mi az a fecskendő ott az első ülésnél, a fiatalok azt állították, hogy fogalmuk sincs róla, nem az övék. Mindeközben azonban idegesen viselkedtek, körülnéztek és pillantásokat váltottak egymással.
A rendőrök erősítést hívtak. A második járőr megérkezésekor az egyik utas elismerte, hogy az ülés alatt kábítószer, konkrétan marihuána és pervitin található. Ezt követően önként átadott egy marihuánával töltött cigarettacsomagot, és egy pervitinnel töltött, lezárt fecskendőt. A másik fiatal pedig a melegítőnadrágja zsebéből húzott elő egy pervitinnel töltött, lezárt kék fecskendőt.
Összesen 32 adag pervitin és két zacskó marihuána került elő. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőket, az ügyben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt eljárás indult.
Forrás: Polícia SR – Nitriansky kraj