Együtt újra sikerülhet!
A viszonylag nyugodt nyár után ismét jelentős mértékben nő a koronavírusos betegek száma. A járványgörbe emelkedik, a védekezés egyre magasabb fokozatba kapcsol, a megelőzés és a járványügyi kockázatok minimalizálása melletti legfőbb cél, hogy Magyarország működjön! Dr. Molnár Attila dél-komáromi polgármester folyamatosan tájékoztatja a helyieket az aktuális helyzetről. A komarom.hu ezúttal egy összefoglalót közölt az elmúlt hetek eseményeiből.
A megbetegedések számának hirtelen növekedésekor az országos szabályokhoz igazodva, illetve részben megelőzve azokat, számos korlátozást vezettek be Dél-Komáromban. A helyi idősek házában látogatási tilalom lépett érvénybe, amely ugyanúgy vonatkozik a Selye János Kórházra is. A bölcsődékben és az óvodákban a korábban bevezetett zsiliprendszer maradt érvényben, eszerint a szülők még az ajtóban átadják a gyermeket és nem mennek beljebb az épületbe, (ez alól csak a beszoktatás alatt lévő gyermekek szülője kivétel), valamint előírták a maszkhasználatot és a kézfertőtlenítést is. Dr. Kreft-Horváth Loránd iskolaorvos, dél-komáromi alpolgármester megelőzve az október 1-től bevezetett országos intézkedéseket már korábban elrendelte, hogy a komáromi oktató-nevelő intézményekben mérjék a gyerekek, a diákok, a tanárok és az ott dolgozók testhőmérsékletét. A dél-komáromi önkormányzat valamennyi ingatlanjának területén továbbra is kötelező a maszk használata, ugyanez van érvényben a szabadtéri sporteseményeknél a lelátókon helyet foglaló nézőkre is. A beltéren tartandó sportesemények továbbra is zárt kapuk mögött zajlanak. Kültéri nagyobb tömegeket vonzó önkormányzati rendezvény továbbra sem kerül megtartásra.
Az ősz elején regisztrált megbetegedések elsősorban a felsőoktatási gólyatáborokhoz voltak köthetők, ma már a közösségi terekben is terjed a vírus. A járványügyi szakemberek szerint a közeljövőben stagnálás várható, majd a hidegebb időjárás beköszöntével, vélhetően október-november hónapokban felfutás jön.
Ahogy cikkünk bevezetőjében is írtuk, Magyarországnak ebben a helyzetben is működnie kell! Minden korábbinál fontosabb most a munkahelyek megtartása és újak létrehozása, a gazdaság működtetése!
Dr. Molnár Attila, Dél-Komárom városvezetője szerint óvatos optimizmusra adhat okot, hogy városunkban a kialakult járványügyi helyzet ellenére is sor kerülhetett ipari parki telkek értékesítésére, továbbá folyamatosan zajlik a munkaerő-toborzás is. Szeptember a helyi adók befizetésének hónapja. Egyelőre úgy tűnik, hogy bár az idénre tervezett összeghez képest komoly kiesés várható, a tavalyi bevételt talán sikerül megközelítenünk. A folyamatban lévő nagy projektek, így a múzeumépítés, a Nonprofit Szolgáltató Ház építése a volt Raksped udvarban, a Jókai liget és a környező utcák felújítását célzó Zöld Város projekt folytatódnak, de nem állnak le az olyan komfortérzetet javító beruházások sem, mint például a Szivárvány Óvoda, vagy épp a koppánymonostori Napsugár Óvoda játszóudvarának felújítása. Új helyre, a volt Ázsia Kincse épületébe költözik a régi SPAR, az élelmiszerbolt jelenlegi épületében pedig egy autóalkatrész szaküzlet nyílik majd, mindezeken túl pedig új, impozáns külsőt kap a Duna Áruház is.
Szeptember 17-én Orbán Viktor magyar, és Igor Matovic szlovák miniszterelnök átadták a Monostori hidat, amely így már harmadik átkelőként köti össze Észak- és Dél–Komáromot. A híd nemcsak a gazdaság, de az idegenforgalom és a turizmus szempontjából is mérföldkő városunk számára.
– Nagyon sajnálom, hogy a járvány miatt csupán egy szimbolikus jellegű, protokoll eseményre kerülhetett sor. Annyi azonban bizonyos, hogy amint a helyzet engedi, megszervezzük az igazi hídavató ünnepséget, melyen együtt örülhet minden komáromi! Sokan kérdezték tőlem, hogy a város új logójával ellátott egészségügyi maszkokhoz hol lehet hozzájutni. Ezúton tájékoztatom a tisztelt (dél-)komáromiakat, hogy közeljövőben hozzáférhetővé tudjuk tenni, és egyben bízom benne, hogy mindenki viselni is fogja majd! Vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra! Együtt újra sikerülhet!– zárta gondolatait a városvezető.