Kultúra 2014. 01. 20.

Elkezdődtek a Felvidék Szépe válogatói

Az elmúlt hétvégén elkezdődtek az első alkalommal megrendezésre kerülő Felvidék Szépe szépségverseny válogatói.

A szakmai zsűri elsőként szombaton Királyhelmecre látogatott, ahol nagy örömmel fogadták őket a helyiek, mert sajnos ritkán fordul elő, hogy hasonló versenyek válogatóira az ország legkeletibb pontjain is sor kerüljön. Egy nappal később Tornalján is bemutatkozhattak azok a lányok, akik szeretnének márciusban megküzdeni a legszebb felvidéki hölgynek járó koronáért. Ezen a hétvégén a sorban szombaton Ipolyság, vasárnap Dunaszerdahely következik, egy héttel később pedig Komáromban zárulnak az előfordulók.

casting_kh_1

A válogatásokon megjelent versenyzőkből a szakmai zsűri 18 versenyzőt választ ki, akik részt vehetnek a verseny döntőjében. Továbbá még 2 versenyző csatlakozik a 18 döntőshöz, akikre majd on-line, illetve Szabad Újságból kivágott szelvényekkel lehet szavazni.

castingTL-2-650
A verseny győztese aikusan bekerül a magyarországi A Szépségkirálynő döntőjébe, s a nagy lehetőség mellett további nyeremények várnak, többek közt elutazhat párjával egy egzotikus kirándulásra is. Azt pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy egy esztendőn keresztül ő fogja viselni a legszebb felvidéki lánynak járó koronát.

castingTL650

fotó: András Marczell