Sport 2016. 03. 29.

Ép testben ép lélek! – komáromi fitnesz-fiúk

Pár hónapja mutattuk be a gyengébb nem azon képviselőit, akikről kiderült, hogy egyáltalán nem gyengék. Most pedig az erősebb nem tagjai következnek: cikkünkből megtudhatjátok, mit is jelent számukra a fitnesz világa. Ezek a komáromi srácok a női szemeket gyönyörködtetik, a férfiakat pedig hasznos tanácsokkal látják el. Ha szeretnétek belevágni a testépítésbe, merítkezzetek szavaikból. Motiváljon titeket is az ő példájuk. Ne feledjétek: ép testben ép lélek!

DONOVAN ERIK: „Az motivál, hogy elérjem kitűzött céljaimat”

„Amióta eszemet tudom, mindig sportoltam” – mondja. Atlétika, gördeszka, kosárlabda, thai box… Végül eljutott a testépítéshez. „Körülbelül nyolc éve egy barátommal elhatároztuk, hogy növesztünk egy kis izmot és ez lett a vége. Ez már szinte függőség, ami beférkőzött a mindennapjaimba. Előfordult, hogy rosszul lettem edzés közben, de ettől nem kell megijedni. Lepihentem és csináltam tovább.“ Nagy segítségére volt az átalakulásban a komáromi származású Vincze Viktor. Erik idén először két versenyen is képviselte a Vivacity Gym-et és nagyon élvezte. Ötödik, majd harmadik helyezést ért el. A kirántott és a cukros ételeket próbálja mellőzni. Nem szól bele mások életébe, mivel sokan nem akarnak, vagy nem tudnak megválni régi életmódjuktól. „Nincs ideálom. Az interneten sok izmos, jó testfelépítésű ember látható, mindenki csak nem lehet a példaképem… vagy mégis? Engem az motivál, amikor a kitűzött célokat sikerül megvalósítanom.“

Donovan Erik
Donovan Erik
ALEX MARKOVIČ: „Számtalan kliensemnek segítettem elérni az ideális alakot, és ez felemelő érzés”

Alex tíz éve foglalkozik a testépítéssel. Négy évig versenyzett erőemelésben, öt éve pedig személyi edző is. „Túl vékony voltam, és rossz volt a közérzetem – ezért kezdtem el edzeni.“ Alex cingársága ellenére is jó fizikai adottságokkal rendelkezett, erőnléte szintén kitűnő volt, így gyorsan fejlődött. Többszörös szlovák bajnok, Európa- és világbajnok, valamint világcsúcs tartó lett erőemelésben. „Az élsportolók élete rengeteg lemondással jár. Törekvő típus vagyok, szeretem a sikerélményeket.“ Alex naponta tizennégy órát foglalkozik ezzel a sporttal – ugyanis a Vivacity Gym edzője és egyben üzletvezetője is. „Az előző nap elkészített ételeimet igyekszem három óránként elfogyasztani. Szabad perceimben pedig a saját magam edzésével vagyok elfoglalva.“

BILLBOARD_MARKOVIČ_03 (Small)

Három akkreditált edzői és egy táplálkozás-tanácsadási oklevéllel is rendelkezik. „Számtalan kliensemnek segítettem elérni az ideális alakot, és ez felemelő érzés. A testvérem például 17 kilótól szabadult meg, az édesanyám pedig számtalan dolgot kiszortírozott a konyhából. Általában az emberek azt hiszik, az egészséges étel nem lehet finom. Meglepődnének, hogy milyen ízletesek is lehetnek! Azt eszem, ami ízlik, és az egészséges ízlik. A sportág képviselői kapnak hideget és meleget is, vannak, akiknek tetszik, és vannak, akik nem nagyon nem jön ez a külső. „Elsősorban saját magunkat kell jól éreznünk a bőrünkben. Akik szeretnek, így fogadnak el minket.“ Alex az alapvető táplálék kiegészítőket ajánlja: vitamin, fehérje, Bcaa aminosavak, glutamin, arginin, L-carnitin, stb. „Ahogy a nevében is benne van, ezek csak kiegészítők, nem helyettesítők! Ezeknek segítségével tudunk látványosabban fejlődni. Azonban nem árt szakember segítségét kikérni, mielőtt belevágunk.“ Mivel a sportos életstílus egyre elterjedtebb, így szerinte inkább az átlag feletti izomkolosszusokat bámulják meg. „Nem szabad elhagyni magunkat, sok sport közül lehet választani. Szép testben az ember boldogabb, kiegyensúlyozottabb. Ha nem mozognék, hiányozna. Hiányozna a kimerítő edzés utáni kellemes érzés, hogy elmúlik minden pszichikai fáradtságom.“

Alex Markovič
Alex Markovič
CSONTOS DÁVID: „Vajon nincs nagyobb értelme azt a pénzt, amit édességre, cukros italra költünk, a saját egészségünkre fordítani?”

„Konditerembe először vízilabdás koromban, tizenévesen mentem be. Akkor még nem fogott meg. Egyetemistaként viszont keresni akartam egy új sportot. Más dolgokat is próbálgattam, például kick-boxoltam. Végül visszatértem a testépítéshez, amit már négy éve művelek, odafigyelve a táplálkozásra is. ” Gyúrnyi úgy is lehet, hogy közben jókat beszélgetsz a haverokkal. A komolyabb eredmények érdekében azonban le kell mondani néhány dologról. „A minőségi ételnek, a táplálék-kiegészítőknek és a kondibérletnek is megkérik az árát. De vajon nincs-e nagyobb értelme azt a pénzt, amit édességre, cukros italra költünk, a saját egészségünkre fordítani? Bevásárlásnál ellenőrzöm az ételek hátcímkéjét. Az edzőteremben pedig otthon érzem magam, az egész napos megterhelő szellemi munka után fantasztikus érzés megdolgoztatni a testem. Látni a fejlődést az izmaimon boldogság, sőt egyfajta euforikus érzés.” Nem beszélve arról, hogy az embernek nagyobb az önbizalma is. „A strandon jobban odafigyelnek egy izmos és kockás hasú pasira, de elegáns ingben is jobban mutat egy kisportolt férfi.” Előfordulhat, hogy edzés alatt hirtelen rosszul lesz valaki. „Ez azért is lehet, mert túl sokat ettünk edzés előtt, vagy mert alacsony a vércukorszintünk, esetleg túl megterhelő az edzés. ” A vitamin szintén fontos egy sportoló számára, az alap kiegészítő a fehérje. Dávid a Scitec, Biotech vagy a Myprotein termékeit ajánlja. „Óva intek azonban mindenkit a noname gyártóktól. Én például gyógyszertárban veszem a vitaminokat. Az aminosav szintén fontos a diétában, mivel a kevesebb bevitt tápanyag miatt a test gyorsabban lebontja az izmokat. Másra nincs szüksége egy kezdőnek.”

Csontos Dávid
Csontos Dávid

Dávid több embernek ír edzéstervet, étrendet, viszont ezért nem kér pénzt. „Idei célom a személyi edző-képesítés megszerzése. Manapság egyre többen érzik magukat edzőnek, csak mert gyúrnak pár éve. Én viszont szeretnék hiteles lenni.” Hétvégén sem iszik alkoholt vagy bulizik, mivel a szervezetnek szüksége van regenerálódásra. „Egyetemista éveimben ezt egyesek nem értették, és bántó megjegyzéseket tettek. Az ilyen barátokra nincs szükség, hiszen csak hátráltatnak.” Ahelyett, hogy sokan beismernék gyengeségüket, könnyebb a külső körülményeket vagy a genetikát okolni. „Amíg valaki sport nélkül is boldog és elégedett, nem szólok. Ám ha egy lusta ember kezd el panaszkodni, akkor kritikusan állok a témához.” Nagy példaképe Arnold Schwarzenegger. „Filmjei, testépítő formája és pózolási stílusa is király volt. Egyébként is az „old school” testépítőket kedvelem. A maiak közül a naturál stílust kedvelem, idén ennek jegyében szeretnék versenyezni.”

Milány Kincső