Gazdaság Dél-komárom 2022. 05. 03.

Építőipari nívódíjat kapott a Monostori híd

2021-ben, Közlekedési létesítmény kategóriában, a Monostori híd kapta az Építőipari Nívó Díjat. A pályázati anyagot a H-M Duna-híd Konzorcium nyújtotta be. A díjakról egy 18 tagú bíráló bizottság döntött. A táblát néhány napja leplezték le a Monostori híd melletti Látogatóközpontnál. A létesítményt dr. Katona András, a Bíráló Bizottság referense méltatta.

Dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere tábla átadását megelőzően köszöntetet mondott mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ez a beruházás megvalósulhatott; a tervezőknek, a kivitelezőknek Magyarország és Szlovákia kormányának. A városvezető felidézte, hogy immár két éve használhatjuk a Monostori hidat. Napi háromezer teherautó halad át rajta. Gazdaságfejlesztési szempontból elsődleges a jelentősége, de ha az idegenforgalmi vetületét nézzük, fontos kiemelni turisztikai jelentőségét is. 118 méteres magasságával a Duna legmagasabb hidja és Dél-Komárom az egyetlen olyan település, amelyet három híd köt össze és nem főváros. A település történelmének legnagyobb közlekedésfejlesztési beruházása előtt áll, melyhez nagyban hozzájárul a Monostori híd megépülése.

Sal László, az A-Híd zrt vezérigazgatója kiemelte, nagyon büszkék az átkelőre, hiszen csúcstechnológia, amit összefogásból valósítottak meg, egyedi megoldásokkal, esztétikai újításokkal. A 600 méter hosszú Monostori híd három évig épült, hétezer tonnás acélszerkezetű, kétsávos, amit nehéz járművek és munkagépek is használhatnak.

A bizottság véleménye szerint az építmény egyediségét adja a befelé dőlő pilon, mely külpontosan támaszkodik a pillérre, vagy a Magyarországon még korábban nem alkalmazott technológiával épült „műsziget”, melyről az alapozás készült. Összességében ismét egy különleges híddal gazdagodott a magyar (és szlovák) hídállomány, amely mind tervezési, mind példamutató – országokon átívelő – kivitelezési megoldásaival, kiváló partneri együttműködéssel valósult meg.

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2021. évben huszonegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az alapítók és csatlakozó szervezetek nevében és felhatalmazásukkal. Az első pályázat meghirdetésére 2000-ben került sor.

(Forrás: komarom.hu)