Éppen 253 éve, hogy kénköves láng tört elő – és romba dőlt a város
Éppen 253 éve, 1763. június 28-án történt a történelmi Magyarország eddigi legnagyobb erősségű földrengése. A komáromi vár területén „kénköves láng” tört elő – a Richter-skála szerint 6,2-6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg a várost. Komárom romba dőlt.
Az épületek harmada összeomlott: rommá lett 7 templom és 279 ház, súlyosan megrongálódott 353 épület. Köztük összeomlott az éppen felépült Szent András templom teteje is, amelyet Közép-Európa legnagyobb festője, Franz Anton Maulbertschnek a freskói díszítettek. A házaknak csupán 9 százaléka maradt sértetlen.
A földrengés következtében 63 ember halt meg, száznál is többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. Egy szemtanú így írt a pusztulásról: „…egyetlen ép ház benne nincsen, mennél jobban építve valának, annál nagyobban ki több, ki kevesebb részekre öszve hasadott, tetőtűl fundamentomig rész szerént öszve is dőlt.”
A gazdag dunai kereskedővárosban az emberek a másnapi, Péter-Pál-napi vásárra készültek, amikor hajnali fél 6-kor megremegett a lábuk alatt a föld. A korabeli krónikás az elemi csapásról ezt írta: „akik azon időkben, mellyben harmadnapja reggel hatod fél órakor a Dunán alúlis, felűlis jöttek, látták Komáromot mintegy három ölre meg emelkedni, s ismét le szállani, mellyre olly nagy por következett, hogy egészlen szemek elől el tűnt.”
A templomok tornyai ledőltek, a városház tornya az órával együtt a piactérre zuhant, a leomló falak sok embert maguk alá temettek. A szerzetesek lakhelyéül szolgáló kolostorok falai, a még épülőfélben lévő városi kórház, valamint a Szent Anna és a Szent József ápolóház annyira megrongálódtak, hogy életveszélyessé váltak. Károkat szenvedtek a belső és a külső vár épületei, a város több utcáján megnyílt a föld, a Vág-Dunánál kénköves vizet, majd hamuszínű barna homokot hányt ki a vulkánikus erő. A várban karvastagságban sárga színű, kénkőszagú láng tört ki, majd zavaros víz és kénes homok lövellt elő, amely rövid idő alatt betöltötte a várárkot. Sokan félelmükben a dunai hajókra menekültek, de a földindulás a felcsapó hullámok formájában itt is utolérte őket.
A földmozgás következtében 63 ember lelte halálát, száznál többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. Komárom épületeinek harmada elpusztult: összedőlt hét templom és 279 ház, súlyosan megrongálódott további 353, az épületállománynak mindössze 9 százaléka maradt sértetlen. A szemtanú így írt a pusztulásról: „…egyetlen ép ház benne nincsen, mennél jobban építve valának, annál nagyobban ki több, ki kevesebb részekre öszve hasadott, tetőtűl fundamentomig rész szerént öszve is dőlt.”
A földrengés a környéken élő földműves népesség épületeiben jóval kisebb károkat okozott, mert ezek egy ősi technika szerint készültek: a lakóházak anyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók és kéményeik az alap felé fokozatosan szélesedtek, s így jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták. A tragédiáról Baróti Szabó Dávid A komáromi földindulásról címmel epikus költeményt írt, az eseményekről Jókai Mór is beszámolt Az elátkozott család című regényében, s számos festmény is megörökítette az elemi csapás következményeit.
Mária Terézia királynő összeíratta a károkat, a rengés erősségére ezekből az adatokból lehet következtetni. A legnagyobb pusztítás a Duna bal partján következett be, a királynő ezért felajánlotta az ottlakóknak, hogy települjenek a jobbpartra. A helybéliek azonban a virágzó fakereskedésre tekintettel ezt nem fogadták el, ezután a helytartótanács úgy intézkedett, hogy az újjáépítés során a házak földszintesek legyenek, fából s bolthajtások nélkül épüljenek, a mennyezetek is gerendából készüljenek, a tűzveszély miatt pedig a házak között hagyjanak közöket.
A magyarországi viszonylatban azóta is példátlan komáromi katasztrófa a Duna-parti várostól a Balaton északi végéig húzódó, szeizmikusan aktív területen következett be. A földmozgás epicentruma Győrtől északkeletre és Komáromtól északnyugatra helyezkedhetett el, a rengéseket még Drezdában és Lipcsében is érezni lehetett. A feljegyzések szerint Ácson, Bábolnán és Győrben is komoly károk keletkeztek, romba dőlt a zsámbéki bazilika épülete, Budán, a Vízivárosban megváltozott a források vízhozama. 1763. június 28. után a rengések erős morajtól kísérve, gyengülő erővel még napokig folytatódtak egészen szeptemberig, nagyobb utómozgások pedig még majdnem egy évszázadig (1783, 1806, 1822, 1841, 1851) előfordultak.
