Felújítás előtt a koppánymonostori kerékpárút!
Dr. Molnár Attila dél-komáromi városevzető nemrég egy a település közösségi oldalaira feltöltött videóüzenetében jelentette be, hogy hamarosan, közel 200 millió Forintból megújul a monostori városrész kerékpárútja!
– Czita János alpolgármester kollégám többször jelezte már, hogy az út felülete némi kivánnivalót hagy maga után. Persze személyes tapsztalatom is ez volt, hiszen gyakran járok erre kerékpárral. Így most örömmel jelenthetem be, hogy a műszaki tartalom már meghatározásra került az útfelújítás kapcsán, jelenleg a közszolgáltatókkal, a közüzemi cégekkel egyeztetünk. E tervezési szakasz lezárása után tudjuk kiírni a közbeszerzést, melynek keretében a Berecz Dezső Sportteleptől, egészen az Ácsi útig, egy teljesen új kerékpárutat fogunk tudni birtokába adni a biciklizést szerető komáromiaknak, monostoriaknak. A tervezett beruházással egyidejűleg a környező utcák vízelvezetését is megoldjuk – mondta dr. Molnár Attila.
A polgármester hozzátette, bízik benne, hogy a közbeszerzési eljárás lebonyolítása után, minél hamarabb nekiállhatnak a munkálatoknak és a lehető leghamarabb át is adhatják azt, hiszen a kerékpárút része lesz az Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpárútnak is!
Az EuroVelo 6 az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig húzódik. Az útvonal az EuroVelo hálózat része, amely 17 hosszútávú kerékpárútvonalat foglal magába Európában. Az EV6 különösen népszerű, mivel sok híres folyó mentén halad, beleértve a Loire, a Rajna és a Duna folyókat.
Összesen körülbelül 4.450 kilométer hosszú. Az útvonal a franciaországi Nantes-ból indul, és a romániai Constanțában ér véget, ahol a Duna a Fekete-tengerbe ömlik. A kerékpárút olyan nevezetességeket és fővárosokat érint, mint a Loire-völgy kastélyai (Franciaország), Duna-menti kerékpárút (Németország és Ausztria), Bécs (Ausztria), Pozsony és Budapest (Szlovákia és Magyarország) vagy épp a Vaskapu-szoros (Szerbia és Románia).