Fenyő Miklós elhozta Amerikát

Elég kimondani és megindul az ember lábában a rock and roll és önkéntlenül elkezdi dudorászni a jó öreg slágert. Múlt héten pénteken azok a szerencsés nézők, akik még kaptak jegyet az idei évad utolsó előadására, újra átélhették a jampi korszak kezdetét, amikor Fenyő Miklós elhozta Amerikát.

A sztori mindenkinek ismerős: az ifjú Fenyő Miklós családjával visszatér Amerikából és megmutatja a magyar fiatalságnak, mi a menő a tengerentúlon. A rock and roll ízére mindenki rákap, a fiatalok egyenesen rajonganak az újdonságért, a politikai viszonyok pedig mindent megtesznek, hogy megakadályozzák az új hullám terjedését.
Az előadás egy időutazással kezdődik, a 2012-es olimpiától indulva eredeti rádióhírek bevágásával repítik vissza a nézőket a jampik időszámításának kezdetéig. A fiatal Fenyőt, azaz Ricky-t Puskás Péter idézi fel játékával, Jerry Lee Lewis-t pedig maga a rock and roll legenda, Fenyő Miklós alakítja. A felcsendülő slágereket a közönség tapssal és teljes átéléssel üdvözli, a koreográfiák láttán pedig legszívesebben mindenki felugrana székéből és együtt bulizna és nosztalgiázna a budapesti tánckarral. A katarzist viszont nemcsak az örökzöldek okozzák, a látvány, a díszlet, a ruhák, színészek alakítása, megfűszerezi és teljessé teszi a közönség élményét.

Ez csak tovább fokozódik, amikor Fenyő Miklós, azaz Jerry Lee Lewis szelleme csillogó zakóban, hanyag eleganciával megjelenik a budapesti utcákon és tovább bíztatja Ricky-t, hogy ne adja fel álmait. A nézők hosszas tapssal üdvözlik a rock and roll attyát, aki széles mosollyal és egy diszkrét integetéssel válaszol.
Meglepetésemre a közönség soraiban a legfiatalabb és a legidősebb korosztály képviselői is ott voltak, mellettem egy nyolc éves kislány ült, stílusosan pöttyösbe öltözve. A három órás színjátékot kacarászva, odafigyeléssel kísérte végig, tapsolt és dudorászott. A szünetben megkérdeztem tőle, ismeri-e a felcsendülő dallamokat, mire az igenlő választ egy őszinte mosoly kísérte. Ezt a korszakot valójában szüleink élték meg, a táncdalfesztiválok és a ki mit tud időszakát, amikor a még ma is ismert és népszerű énekesek és zenekarok felfutóban voltak. A történetből kiderült, hogy minden akkorjában született sláger mögött egy esemény, egy igazából és megélt érzés áll, amit a mű közelebb hozott a közönséghez.

A fények kialvása után állva skandálta a közönség a színészeknek, hogy „vissza, vissza!”, így nem volt más választás, a Made in Hungária után még kétszer bulizott az egész színház a sorok között a Csavard fel a szőnyeget!-re.

Vastaps, táncoló emberek, jó hangulat és egy hatalmas élmény – ezzel távozott háromszáz ember a Komáromi Jókai Színházból múlt hét pénteken. Mi ez, ha nem siker? Személy szerint nekem még egy hét után is felcsendül fülemben egy-egy Fenyő-sláger.