Kultúra 2015. 07. 14.

Gombaszögi Nyári Tábor: KEZDŐDIK!

Ma, azaz július 14-én kezdetét veszi a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábor. A szervezők a krasznahorkaváraljai autókempingbe egészen július 20-ig minden eddiginél színesebb programmal várják az érdeklődőket.

Idén 15 helyszínen több mint 250 program várja a táborozókat. A nagysátorban főként közéleti témák kapnak teret: szerdán, július 15-én ellátogat a táborba Karel Schwarzenberg, volt cseh külügymininszter, terítékre kerül a kisiskolák kérdése, valamint Ukrajna és az Iszlám Állam problematikája is. A Márai Sándor nevét viselő kissátor javarészt az irodalmi terepszemle helyszínéül szolgál majd a hét során, de itt kerül sor a Gombaszög vs. Hríboklinec című nyelvi jogvédelmi beszélgetésre is, amelyet a tábor szervezőinek júniusi “ellenkampánya” ihletett.

A Fiatal Építészek Fórumának jóvoltából ismét a SzalmaSzínházban rendezheti meg programsorozatát a Gurigongo Symposium. Az idelátogatók csütörtök este Scherer Péter, pénteken Laár András műsorát tekinthetik meg, de lesz slam poetry a friss kötetes, felvidéki Laboda Róberttel és elismert magyarországi slammerekkel, továbbá éjszakai filmezés, közönségtalálkozó és közös műhelymunka is.

A TANDEM sátra a tábor teljes ideje alatt a Királyréten biztosít helyszínt azoknak, akik a rengeteg programpont között egy kis pihenésre vágynak. Teaház, labirintusjárás, Es(z)ti mesék, önismereti tréning, a vendégek között pedig – a teljesség igénye nélkül – Pál Feri atya, Hunčík Péter, Bolemant Éva, Szűcs István és még sokan mások várnak az érdeklődőkre.

A brünni Sárga Szamár diáklap szerkesztői irodalmi különlegességeik mellett fotóműhellyel várják azokat, akik szeretnének megismerkedni a 19. századi fényképészeti technikákkal, valamint a “Csacsi” sátrában lesznek beszerezhetőek az aktuális hazai sajtótermékek is.

A Kézműves Ház kreatív, kézügyességet igénylő szöszmötöléssel készül, a GombaOvi pedig a kisgyermekes családok legkisebb tagjait várja sok játékkal és mókával.

Idén először komolyzenei sátor is helyet kap a tábor területén, méghozzá a gömöri Korona kórus jóvoltából, a chillsátor programját pedig a dunaszerdahelyi Durvacrew és a Tollas Rádió biztosítja.

A II. Szlovákiai Magyar Dal Napja fellépői az Egy Pohár Citrom, a Spliff 447, valamint a Foxies zenekar. Az esti koncerteken pedig nem más mozgatja majd meg a közönséget, mint a Kiscsillag, a Kowalsky meg a Vega, a Brains vagy a Csík zenekar. Az utolsó, vasárnapi napon pedig mindössze egy euróért juthatnak be az érdeklődők a koncertekre, ahol a már említett Szlovákiai Magyar Dal Napja után a Ghymes és a Rómeó Vérzik áll a tábor színpadára.

A 2014-es várölelést követően idén a szervezők gyűjtést hirdettek meg a vár harmadik harangjára. Az adománygyűjtésről bővebben a www.krasznahorka.sk-n olvashatnak az érdeklődők.

További információk a www.gombaszog.sk-n, valamint a tábor hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

A szervezők sok szeretettel várnak mindenkit a július 14-én kezdődő Gombaszögi Nyári Táborba a krasznahorkaváraljai autókempingbe!