Hajsza a narancssárga elsősegélydobozért
Újabb remek rendelet. Augusztus elsejétől narancssárga elsősegélydoboz az autókba. Mivel a fehérek jelentős hányadának a „szavatossági ideje” amúgy is lejárt, így mindenki szerezzen be ilyen „szép színűt”!-szól az ukáz.
Ha nincs a birtokodban hasonló, és igazoltat a fakabát, hatvan eurót is elkérhet. Mi a teendő? Beszerezni. De nem is olyan egyszerű. Kezdjük a beszerzést. Netről nem rendelek, mivel valahogy a csomagküldő szolgálatokban sem bízom, miután olyan márkás parfümöt kézbesítettek, hogy azóta szúnyogriasztónak használom. Sikeresen. Bár biztosan vannak remek, megbízható virtuális boltok, szó se róla. Inkább azt venném, amit látok. Első utam egy autós szaküzletbe vezet Komáromba, ahol a legolcsóbbnak van feltüntetve a „lekárnyicska”. Van-e? Nincs. Minden nap kapnak árut, de egy óra leforgása alatt elfogy. Jó árban lenne, de nincs. Remek. Tovább, irány a gyógyszertár. A kedves hölgy természetesen csak szlovákul beszél. Dikmá, szevasztok! Visszaemlékezem az egykori nyári, csoportos kirándulások fílingjére, amikor a tátrai „diszkotékában” a kokodzsambó közepette eképp invitáltuk a lányokat keringőre: „Nemáte hodinky? Poď na vychádzku!”. Kézzel-lábbal keresztet mutatok a patikusnak, megérti, mit is keresek, s mosolyog. Megtudom, hogy 12 euró lenne a „csúfság”, de sajnos nincs és nem is tudja, mikor lesz, mert raktáron sincs. Remek. Elmegyek tankolni, s ha már a „borsos honoráriumokból” összevakart Nike pénztárcámban(amely drágább volt, mint a benne lapuló átlagos összpénz) 30 euróból 10-et üzemanyagra vagyok kénytelen költeni, s félénken megkérdezem a szolgálatost, van-e csomag, s ha igen, mennyi? Nincs, egyébként 16 euró szokott lenni. Megjegyzem, hogy kissé drága, erre a kutas rekontráz: „A marketban 17, de amúgy ott sincs.” Oltári. Még egy gyógyszertár! Itt már tudnak, s nem mellékes, beszélnek is magyarul, de a narancssárga doboz az hiánycikk, amit egyébként 13-ért adnának.
Még két üzletbe benézek, de narancssárga doboz sehol sem található. Úgy döntök, hogy hanyagolom a témát, és igénybe veszem a telefonos segítségeket, ún. mentőöveket, mivel a tévhiteket eloszlatva megállapítható, azért nem utál mindenki, ha konfrontálódós típus is vagyok. S amikor a kálváriát megjárva, a „pult alól” végre kézhez kapom a hőn keresett, s várt narancsárga „csodát”, mámoros érzés kerít hatalmába. Ez is sikerült, s rajtam nem fognak ki a polcosok! Az élet apró örömei…Bár ismeretség nélkül még mindig hófehérke, s törvényen kívüli lennék-ki tudja meddig? Nem ilyen emberesen rikító, köztörvényes „szlovákiai” magyar polgár…
(ha)
