Turizmus Dél-komárom 2023. 03. 22.

Hamarosan a nagyközönség is kóstolhatja, a Komáromi Jókai palacsintát!

A (Dél-)Komáromi Városmarketing és Turisztikai Kft. két éve indította el a közösségi médiában futó Komgasztro című sorozatot, amiben Sági Szilárd gasztrokibic és Proczeller Tamás házigazda járták és kóstolták végig Komárom éttermeit. Az utolsó adásban Sági Szilárd elkészítette a komáromi főzőtársak által ajánlott ételt, a legújabb foodtruck trendnek megfelelő Komáromi Jókai palacsintát, azaz a Jókai bablevest leves nélkül, mellyel Komárom, -Jókai Mór szülővárosa-, az írófejedelem kedvenc ételét alkotta újra – írja az iranykomarom.hu.

Az azóta tovább finomított és tökéletesített recept alapján készült Jókai palacsintát 2023. március 20-án mutatták be ismét, ezúttal már szélesebb körben és nagyobb nyilvánosság előtt. A sajtótájékoztató résztvevőit -a közel negyven komáromi vendéglátóst és a helyi gasztronómiához köthető szakembert- elsőként a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója Radics Gábor köszöntötte, aki az előzményeket, a gasztro-sorozat, és a komáromi Jókai palacsinta, mint étel-ötlet megszületésének körülményeit elevenítette fel. Proczeller Tamás Tourinform Iroda vezetője, a Komgasztro házigazdája és Sági Szilárd gasztrokibic mutatták be részletesen a Jókai palacsinta receptjét.

Proczeller Tamás kiemelte, hogy több városi legenda is fűződik a Jókai bableveshez. A legvalószínűbb az, hogy Jókai felesége Laborfalvi Róza, többször is főzött bablevest malackörömmel. Az író halála után a Magyarországon megjelenő szakácskönyvek azonban még nem említik a Jókai bablevest. Az anekdoták szerint Gundel Károlynak az 1934-ben megjelent szakácskönyvében már létezik egy hasonló étel, de ott sem nevezik még Jókai bablevesnek. 1980-ban Gundel fiai, Ferenc és Imre újra kiadták a méltán híres szakácskönyvet, melyben már, kiváló marketingfogásként Jókai bablevesként jelenik meg a népszerű egytálétel. Közel 100 év távlatában sokat változott a fogás, sokat finomodott a receptúra.

A sajtótájékoztatón dr. Molnár Attila polgármester bejelentette, hogy a komáromiak és a nagyközönség a Komáromi Napok alatt, azaz április 26. és május 1. között, valamint a Jókai Ligetben a Food Track Show alkalmával, június 2-4-e között tudják megkóstolni a város ételét.

A résztvevők megtekintették a Jókai palacsintáról készült imázsfilmet, majd megkóstolták a fogást, mely a remények szerint akár már az idei turista szezonban egyre több komáromi étterem kínálatában megjelenik majd az étlapon.

A Komáromi Jókai palacsinta töltelék:

száraz kolbász    0,18 kg
füstölt főtt csülök vagy füstölt-főtt tarja 0,50 kg
paradicsomos babkonzerv    0,65 kg
lilahagyma    0,36 kg
étolaj    

bors   
szójaszósz
balzsamecet
habtejszín    0,33 liter
tejföl    0,8 kg

A palacsinta tésztához

liszt    0,30 kg
tojás    2 db
szikvíz/szénsavas ásványvíz
étolaj a sütéshez

Komáromi Jókai palacsinta elkészítése

kolbászt hosszában félbe, majd negyedekre, majd azt cikkekre vágjuk és kevés zsiradékon (étolaj) pirítjuk addig, amíg a zsírját ki nem engedi. Majd kivesszük és hűlni hagyjuk. A fokhagymát apróra vágjuk, besózzuk és egy késsel krémesre törjük. A főtt-füstölt csülköt apróra vágjuk, pár szeletet a tálaláshoz félreteszünk.

A kolbászos forró zsíron az összevágott főtt-füstölt csülköt addig sütjük, amíg pörzsanyag nem keletkezik. Ha lepirult kivesszük. A fennmaradt zsiradékhoz kevés vizet adunk, hogy a keletkezett pörzsanyagot feloldjuk, majd zsírjára pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott lilahagymát és fokhagymát. Ha kell kevés zsiradékot adunk hozzá és karamellizáljuk. A kész, karamellizált hagymát kivesszük és egy kis részét félretesszük.

Ugyanabba az edénybe beletesszük a babot, majd megfűszerezzük egy kis borssal és párolni kezdjük, ügyelve a folyadéktartalmára. Hozzáadjuk a kolbász felét és a sült csülköt, majd addig hőkezeljük, míg a leve elforr.

Egy kis balzsamecettel és szójaszósszal ízesítjük. Amikor kész összeturmixoljuk. A maradék kolbászból morzsát készítünk egy kutter segítségével.

A tejfölt egy kis sóval és tejszínnel habosra keverjük.

A palacsinta tésztához egy edénybe tesszük a lisztet, a tojást, a szódavizet és egy csipet sót. A hozzávalókat összekeverjük. Zsiradékkal kikent palacsintasütőben kb. 22 cm átmérőjű palacsintákat sütünk.

A félretett csülköt vagy tarját kisütjük.

Komáromi Jókai palacsinta tálalása

A palacsintatésztát egy kanál babpürével megkenjük és a kolbászmorzsával megszórjuk. A tészta négy szélét felhajtjuk és feltekerjük. A tésztát négy részre vágjuk. A tányért „megkenjük” a tejfölös krémmel. A négy darabot felállítva kitálaljuk és a tetejére egy-egy vékony szelet sült tarját helyezünk, mellé kis hagymahalmot teszünk és az egészet megszórjuk a kolbászmorzsával. Azonnal fogyasztható, hűtés esetén 24 óra.

Allergén összetevők: habtejszín, tejföl (tejfehérje, laktóz is), balzsamecet (szulfitok), szójaszósz (szója, glutén).