Kultúra 2013. 02. 09.

Három, kettő, egy… LGT-koncert Komáromban!

A visszaszámlálás javában tart, három nap múlva, 2013. február 11-én, este hét órától a komáromi sportcsarnokban ad koncertet „a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián”.

A Locomotív GT öt és fél év után koncertezik ismét. A komáromi előadás iránt óriási az érdeklődés, jegyek az eventime.sk oldalon és a helyi Városi Művelődési Központ pénztárában válthatók. Pénteken pedig kezdődik a háromfelvonásos budapesti maraton, naponta egy koncert a Papp László Arénában.

37897

Minden várakozást felülmúló érdeklődés fogadta az LGT-koncerteket. Maguk a zenészek sem gondolták, hogy ilyen nehéz időkben, amikor az embereknek kevés a pénzük, egymás után háromszor is sikerül megtölteni az Arénát. Ám a jegyeladások szerint igenis sokan vannak azok, akik szívesen áldoznak azért, hogy kedvenceiket láthassák a színpadon. Természetesen ez nagyszerű érzés, de hatalmas lelki teher is – mondja Presser Gábor, aki szerint hiába írnának új dalokat, a közönség ugyanis elsősorban a régi slágerekre kíváncsi. Csaknem kétszáz szerzeményük van, ebből a Loksi tagjai belső szavazással állítottak össze egy ötvenes listát, ez lesz a maratoni koncertek repertoárjának alapja. Ebből kerül majd ki az a körülbelül harminc szám, amit előadnak a közönségnek. Lesz egy blokk, amely Barta Tamásnak állít emléket. Ennek részeként hangzik majd el az Ő még csak most 14.” – tájékoztat a koncertsorozat hivatalalos honlapja, az lgtmaraton.postr.hu.

Az együttes 1971-ben alakult, 1976-tól változatlan felállásban zenélnek: Karácsony János (ének, gitár), Presser Gábor (ének, billentyűs hangszerek), Solti János (dob, ütőhangszerek) és Somló Tamás (ének, basszusgitár, szaxofon) szeretettel várnak MINDENKI-t a koncertekre!

(forrás: Felvidek.ma)