Város Dél-komárom 2018. 01. 26.

Hinták és mászókák a jótékonysági bál bevételéből

Február 10-i jótékonysági báljának bevételét udvari játékok beszerzésére fordítaná a dél-komáromi Szent Imre Általános Iskola és Óvoda. Támogató jegyek folyamatosan vásárolhatók a bálra – írja a komaromhirado.hu.

Második alkalommal rendezi meg február 10-én 18 órától a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda „Szent Imre Bál”-ját a Szent Ignác Közösségi Házban. A rendezvény teljes bevételét az udvari játékok felújítására, illetve hinták és mászókák vásárlására fordítaná az intézmény.

„A tavalyi bál bevétele is a rendelkezésünkre áll, így a mostani rendezvényen befolyó összeggel együtt több új játékokat vásárolhatunk az intézmény udvarára. Igény van rájuk, a kisebbek ugyanis egész nap „lógnának” a szereken” – mondta el a Helyi Híradóknak Romhányi Péter, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

A bálra nemcsak a szülőket, hanem minden szórakozni és kikapcsolódni vágyó komáromit is várnak a szervezők.

„A bálon tombolával is készülünk, valamint színpadi műsorral, melyen fellép az iskola énekkara. Emellett az almásfüzitői Pajtaszínház előadásában A helység kalapácsa című darabot is láthatják a jelenlévők” – fogalmazott az igazgató.

Támogató jegyek folyamatosan vásárolhatóak 500, 1000, 2000 és 5000 forintos címletekben a Szent Ignác Közösségi Házban vagy a katolikus templomokban a szentmisék előtt.

(komaromhirado.hu)