Város Dél-komárom 2018. 04. 04.

Idén befejeződik a Csillagerőd felújítása

A létesítmény 2019 nyarától fogadhatja az első látogatókat – közölte az erőd udvarán emelt új kiállítócsarnok bokrétaünnepségén az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

A beruházás április 4-én mérföldkőhöz érkezett, hiszen az épületegyüttes bővítése elérte a legmagasabb pontját. E jeles alkalomból ünnepséget rendeztek, melyen Krucsainé Herter Anikó, az EMMI kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa és dr. Molnár Attila polgármester helyezte el szimbolikusan az épület legmagasabb pontján az ilyenkor szokásos bokrétát.

Dr. Molnár Attila bevezetőjében megköszönte a kormányzat támogatását, illetve beszélt mindazon projektekről melyek jelenleg futnak a városban, külön kiemelve az új Duna-híd építését, valamint azt a tényt, hogy a városba napjainkban mintegy 70 milliárd forint támogatási összeg érkezik.

Krucsainé Herter Anikó elmondta, a hatmilliárd forintos beruházás eredményeként a Csillagerődben és a nagyméretű, új kiállítócsarnokban hétezer négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatainak gyűjteményét mutatják be.

Czunyiné dr. Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy az európai antik kultúrák hagyatékát egy erődben tekinthetik majd meg, és szólt arról, hogy az itt létrejövő kiállítás jól szolgálja az ismeretek élményalapú átadását.

Az új létesítmény a tervek szerint oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így igazi családbarát kulturális intézményként várja majd a látogatókat – fogalmazott a képviselőasszony.

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa elmondta, hogy az új intézményben a szobormásolatokból álló kiállítás lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását, ikonográfiai és ábrázolási típusok és sémák kialakulásának és alkalmazásának szemléltetését. Ezek mellett a középkori és reneszánsz emlékek antik kapcsolataira is rávilágít majd a tervezett tárlat, így lehetőség nyílik pl. a Laokoón szoborcsoport és Michelangelo szobrainak művészettörténeti párbeszédbe állítására.

Az eredetileg sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások után készült gipszmásolatokat itt közelről, akár körül járhatóan és szemmagasságból lesz mód tanulmányozni.

Az 1900-as évek fordulóján olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak az antik szobrászat teljességét bemutató másolatoknak, hogy a Szépművészeti Múzeum földszinti hatalmas csarnokait a másolatgyűjtemény befogadására tervezték meg.

Az 1920-as évektől az eredeti műtárgyak vásárlása miatt a másolatok szerepe visszaszorult. A második világháború alatt nem menekítették biztonságosabb helyre a szobrokat, majd a megsérült alkotásokat a múzeum egyetlen felújítás nélküli helyiségébe, a Román csarnokba zsúfolták, illetve a tatai zsinagógába és a komáromi Igmándi erődbe szállították.

Nemzetközi szinten az 1980-as évektől kezdődött meg a gipszmásolat-gyűjtemények rehabilitációja, az alkotások az oktatás és a tudomány számára is értékessé váltak.

A másolatok többször olyan tárgyak hű képét őrizték meg, amelyek közben elpusztultak, más esetben az emlékeknek egy olyan állapotát mutatják, amely azóta már nem tanulmányozható.

Az új, kibővített komplexumban a XXI. századi igényeknek megfelelően nem csak a műtárgyak, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kapnak.

(az MTI cikke alapján)