Idén is ingyenes vetítéssel ünnepli születésnapját a Tatra Mozi
Holnap, azaz pénteken ünnepli újraindulásának 3. évfordulóját a komáromi Tatra mozi. A születésnapra ismét egész napos ingyenes filmvetítésekkel, meglepetésekkel és kisebb ajándékokkal készülnek a mozi munkatársai.
Tavaly összesen 1319 alkalommal vetítettek filmet, ezeket 63 198 néző tekintette meg. A nézettségi mutatók alapján 2018-ban az ország legsikeresebb mozija lett a komáromi az egytermes mozik kategóriájában. Közben a nézők elégedettségi indexe elérte a 99 százalékot. Az elmúlt egy évben magasan a legnézettebb film volt a Queenről és frontemberéről szóló Bohém Rapszódia. Általánosságban azonban elmondható, hogy a mesék, animációs és gyerekfilmek a legnépszerűbbek, hiszen ezekre nemcsak a célközönség, azaz a gyerekek ülnek be, hanem az őket kísérő szülők is. A filmek toplistája: A legtöbb nézőt (6124) vonzott Bohém rapszódia után így három mese foglal helyet. A Hotel Transylvania 3-ra 3348-an, A Grincs-re 2969-en, míg az Így neveld a sárkányodat 3-ra 2440-en ültek be.
Az augusztus 16-ai születésnapra, ami a komáromi Tatra mozi újraindulásának 3.évfordulója, az egész napos ingyenes filmvetítések mellett kicsiknek és nagyoknak is készülnek meglepetésekkel. A filmekre nem lehet előzetesen helyet foglalni, érkezési sorrendben ülhetnek be a nézőtérre az érdeklődők – vagyis érdemes a szokásosnál hamarabb jönni a vetítés előtt, ha valaki nem akar helyhiány miatt lemaradni.
A születésnapi program:
-
10:00 A királynő kutyája – magyar szinkron
-
12:00 Psie veličenstvo – szlovák szinkron
-
14:15 Mia és a fehér oroszlán – magyar szinkron
-
16:30 Mia a biely lev – szlovák szinkron
-
18:45 Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány – magyar szinkron
-
21:15 Nyitva – magyar film – eredeti magyar nyelven