Mix 2018. 06. 04.

Idén is találkoztak a generációk a Selye János Gimnáziumban

A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre és a Selye János Gimnázium igazgatósága június 2-án, szombaton tartotta a XIV. Nagytalálkozót. A rendezvény főszervezői Langschadl István mérnök, a Baráti Kör elnöke, Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója és Stirber Lajos karnagy, nyugalmazott tanár voltak. 

 

A résztvevők már egy órával a meghirdetett kezdési időpont előtt elkezdtek gyülekezni a folyosókon, osztálytermekben. Az ünnepség 10 órakor kezdődött, amikor is Farkasné dr. Bartakovics Adrianna, a rendezvény háziasszonya üdvözölte a megjelenteket és köszöntötte a vendégeket.

Ezután a gimnázium és a Gaudium vegyes kar egyesített kórusa, majd az iskola végzős diákjainak műsora következett Akarsz-e játszani címmel. A már hagyományos áldás idén sem maradt el : Tóth István Konstantin köszöntötte, majd Simek Sándor atya, a komáromi katolikus egyház plébánosa és nt. Nagy Zsolt, komáromi református lelkipásztor megáldotta az egybegyűlteket.

A nagytalálkozó fő programpontja a matúraemléklapok átadása volt.

Rubinmatúra emléklapot kaptak a Bencés Gimnáziumban 1943-ban érettségizettek: Bakács Károly, Kerekes Béla, Majer János, Sült Tibor, Szily Magdolna.

Gránitmatúra emléklapot kaptak a Bencés Gimnáziumba 1944-ig járt, majd 1948-ban – hetven évvel ezelőtt – más gimnáziumban érettségizettek, az úgynevezett bujdosó osztály tanulói: Barcsek Sándor, Hangos Mária, Horváth Pius, Krivosík István, Rentka Magdolna, Siposs Erzsébet.

Vasmatúra emléklapot kaptak az 1953-ban – 65 évvel ezelőtt – érettségizett tanulók: Atlasz Sándor, Ádám Barna, Horsicza Ferenc, Kardhordó Mária, Kicsindi Károly, Lukács Katalin, Luspai Károly, Petrovics József, Rigó Sarolta, Román Elemér, Sagát István, Szabó Iván, Szalai Katalin, Szitás József.

Vasmatúra emléklapot kaptak az 1953 augusztusában érettségizettek is: Bertalan Zita, Béres Sándor, Blezsák József, Czirfusz Gábor, Csillag Alíz, Garai János, Gonda Margit, Hideghéthy Mária, Kapuszta Gyula, Kiss Nándor, Kratkóczky József, Kucsera Klára, Liptay Lothár, Lipták László, Majzik Ágnes, Mácsadi Ernő, Nagy Ilona, Nagy Klára, Paál József, Ruttkai Katalin, Seres Sándor, Sill Mária, Somogyi Mátyás, Szabó Imre, Szalay György, Szóró Lívia, Szőcs Ferenc, Uharcsek Béla, Világhy Ilona, Zahradnicsek Béla, Takács Veronika, Raáb Klára.

Gyémántmatúra emléklapot kaptak a Komáromi Magyar 11-éves Iskola 1958-ban érettségizett tanulói:

A osztály: Baráth Tibor, Bathó János, Fehér Sándor, Földes Károly, Kulcsár András, Moravcsik Géza, Nagy Antal, Óváry István, Pintér József, Szabó Dénes, Szép Lajos, Sziklay László, Tóth Sándor, Tömösközi Zsolt;

B osztály: Bozsoky Zsuzsanna, Búcsai Kornélia, Csehi Ilona, Csizi Gyöngyvér, Csörgei Mária, Fazekas Etel, Hideghéty Cecília, Kerepesi Katalin, Laky Viola, Nagy Erzsébet, Orbán Erzsébet, Papp Zsuzsanna, Putyera Márta, Rákay Ilona, Takáts Ildikó, Tóth Gizella, Tóth Ilona, Tóth Mária, Vajda Gizella, Vadkerti Margit, Weisz Mária, Kázmér Erzsébet.

Gyémántmatúra emléklapot kaptak a Pedagógiai Iskola 1958-ban – 60 évvel ezelőtt – érettségizett tanulói:

A osztály: Babos Irén, Bajcsi Lídia, Bartal Margit, Benkovics Lenke, Boross Klára, Bris Éva, Décsy Klára, Földes Magdolna, Gál Gizella, Hajmássy Irén, Juhász Magda, Kéri Ilona, Köles Mária, Ladányi Eszter, Matuska Margit, Molnár Jolán, Monozlay Márta, Nagy Mária, Petrécs Ilona, Puzsér Margit, Silló Mária, Szabó Mária Ottília, Szajkó Éva, Szalisznyó Edit, Szenczy Irén, Török Teréz.

B osztály: Csabajkó Gizella, Demők Teréz, Forró Jolán, Ganzer Katalin, Horváth Gizella, Horváth Ibolya, Jancsó Gizella, Kelkó Valéria, Kiss Julianna, Kiss Mária, Magyarics Éva, Miholics Mária, Mikóczi Anna, Molnár Katalin, Nagy Zsuzsa, Pok Vilma, Sutócky Borbála, Szőke Katalin, Tóth Magdolna, Veres Erzsébet.

Aranymatúra emléklapot kaptak az 1968-ban – 50 évvel ezelőtt – érettségizett tanulók:

A osztály: Adamek Klára, Alföldy József, Andruskó Teréz, Bozsaky Zsuzsanna, Csóka Éva, Gulyás Mária, Győri Erika, Jakab Ibolya, Kallós Sándor, Kantár Gizella, Keszegh István, Koczka Géza, Kosztolányi Benedikta, Kovács Katalin, Kubicza Edit, Nagy Izabella, Őszi Irén, Panyi József, Ponty Márta, Szabó Éva, Szabó István, Szegi Zoltán, Szenczi Judit, Sziklay Zsuzsanna, Takács Júlia, Varga Lajos, Vaskó Márta, Fülöp Antal, Petrik Katalin, Forró Irén;

B osztály: Amzler Júlia, Csáki Lídia, Csicsay Veronika, Csóka Amália, Dózsa Mária, Haulitusz Sándor, Hencz Aranka, Juhász Zsuzsa, Kosdi Eszter, Major Eszter, Szombath Margit, Máriási Mária, Nagy Ferenc, Németh Mária, Ollé Ferenc, Ollé Tibor, Pastyřik Irén, Szarka Valéria, Szomik Irén, Tóth Lea, Vas László, Zsigó Magdaléna;

C osztály: Bednárik Sára, Búcsai Erzsébet, Burgel Edit, Czékus Ilona, Dolezsa Zsuzsanna, Egyházi Katalin, Fogl Mária, Himpán Mária, Hüttinger Györgyi, Jancsó Erika, Janik Márta, Jankó Judit, Kubovits Éva, Kuchta Edit, Kürthy Mária, Lelkes Béla, Marafkó Gábor, Marikovecz Katalin, Mészáros Ilona, Molnár Olga, Nagy Bálint, Puha Emma, Sterk Éva, Szermánovics Alíz, Török Irén, Udvardy Zsuzsanna, Urbán Erzsébet, Virágh Ilona, Zöld Eleonóra.

A matúraemléklapokat Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója, Langschadl István mérnök, az öregdiákok elnöke és Oláhné Domonkos Ilona, a gimnázium nyugalmazott tanára adták át. Minden évfolyam egy-egy képviselője – a rubinmatúrások nevében Kerekes Béla, a vasmatúrások nevében Sagát István, a gyémántmatúrások nevében Bathó János, a gyémántmatúrás pedagógiai iskola képviseletében Lakosiné Földes Magda s végül az aranymatúrások nevében Kustyánné Mészáros Ilona – szólt a megjelentekhez – visszaemlékezve diákéveikre, tanáraikra, itt töltött éveikre:

A nagytalálkozó a délelőtti ünnepséggel azonban nem ért véget. Délután érettségi találkozók zajlottak az osztályokban, és idén újra sikerült a Baráti Kör rendezvényét összekötni az ifjabb öregdiákokéval: a Generációk találkozója színes sportlehetőségekkel várta az itt érettségizetteket.

A nagytalálkozóról fényképes beszámolót olvashatnak a Komárom Öregdiák hírlevél 55. számában, amely június végén jelenik meg, és az iskola titkárságán térítésmentesen átvehető.

(Fehér Erzsébet)