Ifjúsági fesztivállá nő a dél-komáromi Fenyves Szabadegyetem
Idén nyáron augusztus 23-tól augusztus 27-ig rendezik a városban a Fenyves Táborban, a Fenyves Szabadegyetemet. A Szabadegyetemet a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata, a Diákönkormányzatok Városi Szövetsége, a Marthos Polgári Társulás – Esterházy Akadémia, a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők Egyesülete (KÖSZ), a Jókai Mór Diákkör, a Pázmáneum Ifjúsági szervezete, a dél-komáromi Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete valamint a Magyar Ifjúsági Konferencia közösen szervezi. Céljuk, hogy az „egy város, két országban” szellemiség jegyében egyfajta közéleti és civil közösséget hozzanak létre a helyiek, elsősorban is a fiatalok számára.
Turi Ádám, az esemény főszervezője elmondta az augusztus utolsó hétvégéjén a monostori Fenyves Táborban megrendezendő programban fő szerepet kapott a zöld szemlélet, hiszen rögtön augusztus 23-án szemétszedéssel indítják az eseményt, a folytatásban aztán lesz FIFA-bajnokság, amatőr röplabda torna, és persze közéleti workshopok, szakmai beszélgetések és előadások is. A rendezvény egyik kiemelt témája lesz a fiatalok mentális állapota és az online világ a kapcsolata.
A hétvégi programot, dr. Molnár Attila Dél-Komárom, és Keszegh Béla Észak-Komárom városvezetőinek beszélgetése nyitja meg. Szombat este startol az ingyenes Fenyves Feszt, amely népszerű fellépőket ígér a komáromi fiataloknak.
A rendezvényen ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
További információk érhetők el a szabadegyetem Facebook oldalán!
A program szakmai része az Európai Unió támogatásával a „No kom-ment” elnevezésű projekt keretein belül valósul meg.