Kultúra 2014. 01. 26.

Ipolyságon folytatódott a Felvidék Szépe válogatássorozata

Szombaton az ipolysági városházán került sor a Felvidék Szépe harmadik válogatására. A jelentkezők többsége eddig még nem vett részt szépségversenyen, ám akadtak olyanok is, akiknek van némi tapasztalata a fotózással vagy a modellkedéssel. Az ipolysági mezőny összességében rendkívül fiatal lányokból áll, akik nagy része még középiskolai tanuló.

A lányok utcai viseletben és fürdőruhában vonultak fel a szakmai zsűri előtt, ezt követően pedig egyéni portré és csoportkép egyaránt készült róluk. A versenyzők továbbjutásáról a zsűri dönt majd az utolsó válogatás lezárása után, tehát a castingok helyszínein nem került sor értékelésre vagy eredményhirdetésre. A zsűri 18 lányt juttat tovább a március 22-i komáromi döntőbe, ugyanakkor az érdeklődőknek szintén módjukban áll majd hozzásegíteni a számukra legszimpatikusabb versenyzőt a döntőbe jutáshoz. A közönség a Szabad Újságból kivágott szelvényekkel valamint online szavazással választhatja ki azt a másik két lányt, akik csatlakoznak a 18 döntőshöz.

A válogatások következő állomása Dunaszerdahely, majd február 1-jén Komáromban várják a jelentkezőket a szervezők. Amennyiben valaki lemaradt az eddigi válogatásokról, lehetősége van részt venni a soron következő castingok valamelyikén. Az értékes nyeremények – többek között egy egzotikus utazás – mellett a Felvidék Szépe győztese aikusan bejut a magyarországi Szépségkirálynő döntőjébe, a tét tehát hatalmas, érdemes jelentkezni!