Kultúra 2017. 03. 23.

Irinyi János kémiaverseny

A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya segítségével a Felvidéken tizenhatodik alkalommal a 2016/2017-es tanévre is meghirdette a magyarországi Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt.

Az elméleti verseny anyaga az általános iskolában és a középfokú iskolákban tanult kémia, kategóriánként értelmezve. Az elméleti tudás kiterjed az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira. A gyakorlati versenyen a térfogatos elemzésben kell jártasságot bizonyítani. Az első forduló iskolai írásbeliből, a második forduló (szlovákiai döntő) írásbeliből és gyakorlatból, a harmadik – országos – forduló Szegeden írásbeliből és gyakorlatból áll.

Az I. kategóriába a gimnáziumok első évfolyamának tanulói, a II. kategóriába a gimnáziumok második évfolyamának tanulói, a III. kategóriába a szakközépiskolák első és második évfolyamának diákjai tartoznak.

Csütörtökön, 2017. március 19-én 9-től 13 óráig a Selye János Gimnáziumban zajlott a szlovákiai forduló, amelybe 20 diák kapcsolódott be. Gimnáziumunkon kívül kategóriánként két-két diák vett részt az ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnáziumból és a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumból. 2017. április 27-től 29-ig zajlik majd az országos forduló Szegeden, ahol szintén két-két diák, a kategóriák első két helyezettje képviseli Szlovákiát:

I. kategória: 1. Terbák Enikő Krisztina – Selye János Gimnázium Komárom
                      2. Németh Viktória – Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely
II. kategória 1. Tóth Bálint – Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely
                      2. Molnár Mátyás – Selye János Gimnázium Komárom

A győzteseknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk a magyarországi döntőben!
PaedDr. Králik Zsuzsanna