Mix Dél-komárom 2018. 06. 01.

Ismét babazsúrt tartottak a dél-komáromi Városházán

Évről-évre, hónapról-hónapra egyre több újszülött lát napvilágot Dél-Komáromban, ami azt jelenti, hogy élhető hely a város, fogalmazott Kreft-Horváth Loránd alpolgármester szerdán a Városháza dísztermében, ahol az elmúlt időszakban született kisbabákat és szüleiket köszöntötte a városvezetés – írja a komaromhirado.hu.

A dél-komáromi városvezetés (Molnár Attila polgármester, és az alpolgármesterek: Czita János, Kreft-Horváth Lóránd és Turi Bálint) szerdán tíz kislányt és tizenegy kisfiút köszöntött a Városháza dísztermében.

Molnár Attila elmondta, hogy amíg 2005 és 2006 környékén csupán száz babát köszöntött az önkormányzat évente, addig idén már nyolcvan komáromi gyermek született.

„Ez azt jelenti, hogy fiatalodik Komárom. Az önkormányzat számos beruházást valósít meg a városban, ami mind a családok érdekeit szolgálja. A 2014–2020-as időszakban több mint 70 milliárd forint érkezik a városba, emellett a városvezetés is igyekszik segíteni és megkönnyíteni a családok életét. Az egyszeri százezer forintos kelengyepénz mellett továbbra is biztosított az ingyenes tömegközlekedést a kismamáknak és a diákoknak – mondta el a polgármester.

Kreft-Horváth Loránd úgy fogalmazott, hogy hónapról hónapra egyre több baba születik, ami azt jelenti, hogy élhető kisváros Komárom.

A beszédek után egy-egy szál rózsával az édesanyákat is köszöntötték, emellett minden család egy babaápolási termékeket tartalmazó ajándékcsomagot kapott.

(komaromhirado.hu)