Kultúra Dél-komárom 2022. 04. 19.

István, a király rockkoncerttel indul az Erődfeszt!

Április 28-án az István, a király rockkoncerttel indul a programsorozat a Monostori erődben. Az eseményt a Csillagerődben tartott sajtótájékoztatón mutatta be Vizeli Csaba, a Monostori erőd ügyvezetője, valamint Feke Pál és Vadkerti Imre énekes-színészek – írja a komarom.hu.

Vizeli Csaba kiemelte, az első Erődfesztet 2019-ben rendezték meg, majd a járvány miatt, két év szünet következett. Idén egy több elemből álló sorozattal várnak mindenkit.

Régi álom volt, hogy a Monostori erőd falai között felcsendüljenek a mindenki által ismert és szeretett István, a király dallamai. Április 28-án csütörtökön 20.30 órától a látványos, modern produkció, a legnépszerűbb, a rockoperából ismert énekes-színészekkel, a Crescendo Music Orchestra rockzenekarral, a ma elérhető legprofesszionálisabb világítás-, látvány-és animációtechnikával mutatja be a rockopera koncertváltozatát.

Fellépnek Feke Pál, Szomor György, Serbán Attila, Vadkerti Imre, Derzsi György, Herczeg Flóra, Simon Boglárka. A szabadtéri 70 perces előadást Feke Pál rendezte.

Az Erődfeszt nagyszínpadán április 29-én pénteken 18 órától a Magna Cum Laude, 20.30-tól a Kovalsky meg a Vega ad koncertet. Április 30-án szombaton 18 órától a Neoton, majd 20.30-tól Demjén koncertezik az erődben. Május elsején egész napos ingyenes programokkal, 18 órától az Ocho Macho, 20.30-tól az Első Emelet koncertjével várják a bulizni vágyókat.

Az Erődfeszten a koncerteken túl, több színpadon is zenei programok ígérnek remek szórakozást a fiatalabb és a középkorosztály számára. A Zúzdaplaccon, a Dunai Bástyában fellépnek az elsővonalbeli rockzene képviselői és amatőr zenekarok is. Emellett diszkó sátor is lesz, ahol a jelenlegi élvonalbeli dj-kel bulizhatunk.

A Klapka Színpadon április 30-án 15.30-tól a Black Birds, 19.30-tól Varga Feri és Balássy Betti, május elsején vasárnap 10 órától a Zsebsün, 11.30-tól a Komáromi Kamarazenekar műsorát láthatjuk, hallhatjuk. A 12.30-kor kezdődő Jenny’s Fittness bemutatóját a Garabonciás Táncegyesület műsora követi. 14.30-tól a Buborék Együttes játszik. Május elsején a Klapka Színpadon négy órától virgonckodó, hangszeres interaktív műsor várja a legkisebbeket, a családokat.

Az Erődfesztet követően egész nyáron átívelő összművészeti programsorozat, zenés színházi és könnyűzenei programok várnak mindenkit Dél-Komáromban a Monostori erődben.