Régió 2013. 10. 05.

Ízekben, élményekben gazdag hétvége a borospincék között

A bortermelésről híres községben a vezetőség, összefogva a helyi borászokkal az elmúlt évben első alkalommal rendezte meg a Madari Bor- és Gasztrokorzó háromnapos fesztivált. A szervezők szerteágazó kapcsolatai révén már az első alkalommal nemzetközi szintű volt a mérce.
„Arról álmodoztunk, hogy megmutatjuk az általunk olyannyira szeretett Sutyú-völgyi szőlőhegy zöldellő lankáit, réges-régi hagyományokról tanúskodó présházait, verejtékes munkával megtermelt zamatos szőlőjét és borait másoknak is. Hosszú éveken át dédelgetett álmunk vált valóra az elmúlt évben” – nyilatkozta a rendezvény beharangozójában a község polgármestere, Édes István.

1371740_749032485122690_297430798_n

A szervezők nemcsak egyszerűen a jó borok kóstolására és a felhőtlen szórakozásra fektetik a hangsúlyt, hanem nagy gondot fordítanak a hagyományok ápolására is. Ebben nyújt segítséget többek között a Hídverő Társulás településeinek számos hagyományőrző csoportja, akik szerepelni fognak a rendezvényen. A nagy sátor alatti színpadon a rendezvény első napján a rock zenei összeállítás után DJ Mickey, Animal Cannibals, Hamvai P.G. és másnap virradatig újra DJ Mickey, szombaton a História, Fenyő Miklós és DJ Čeku, vasárnap pedig Senzus és az Apostol együttes fellépése minden bizonnyal tovább emeli a rendezvény látogatottságát.

Kísérőrendezvények egész sora – kopjafa faragás, kézműves bemutatók, kézművesek vására, élő állatok a karámban, jurta sátor, borkóstoló nomád módon fa- és cserép poharakból, fegyverkiállítás, harci bemutatók, repülőgépmodellek bemutatója – várja a látogatókat.
A rendezvény ideje alatt gyermekmegőrző működik a fesztivál területén, sok-sok hagyományos és napjainkban közkedvelt játékkal és szakképzett felügyelettel.

A pincefesztiválon a helyi gazdák közül közel harmincöten saját pincéikben kínálgatják boraikat, de a madari völgyben a testvértelepülések (Kocs, Isztimér, Sükösd és az erdélyi Ákosfalva) borászai mellett az egyes borvidékek vendégborászai is várják a látogatókat.
Bővül a gasztronómiai ínyencségeket kínálók listája is ebben az évben. Lesz például bajai halászlé, az erdélyiek marha-, sertés- és bárányhúsból készült „micset” sütnek majd, az árvaiak pedig természetesen juhtúrós galuskát főznek, a cseh vendégeink készítik a híres knédli, káposzta, sült húst, a Modráról érkezők pedig a szlovák „kapusztnicát“ főzik meg. Varga Sándor jóvoltából megkóstolhatjuk az 1000 éves levest is.
Mindehhez hozzájárul a Sutyú-völgy kellemes, egyedi atmoszférája és a madari emberek vendégszeretete. A rendezvény színvonalát az is emeli, hogy a Madarra látogatók itt olyan borokat kóstolhatnak meg, melyek már csak ezen a vidéken teremnek. Most egy igazán grandiózus bor és gasztro eseményre kerül sor, október 4. és 6. között. Mindezek után mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy látogasson ki Madarra.
DELTA