Város 2017. 09. 06.

Játszóteret kapott az új tanévre a Petőfi iskola

Új és modern játszótér épült a nyáron a Petőfi Sándort Általános Iskola udvarán, melyet a tanévnyitó ünnepségen adott át az intézmény. A létesítmény összefogásból és jelentős anyagi támogatásból valósult meg.

Két éve rendezett a Petőfi Sándor Tehetséggondozó Alapítvány adománygyűjtő bált, melynek elsődleges célja egy játszótér megépítése volt az iskola udvarán. A megvalósítás közben több nehézségbe ütközött, a kisdiákok nagy örömére azonban az elmúlt tanévben talált olyan támogatókat az alapítvány, akik segítségével a pénteki tanévnyitón átadhatták az örökmozgók szigetét.

Tavasszal kezdődött a játszótér tervezése és szervezése, melyhez a térség három meghatározó cége is csatlakozott. A 4 millió forintos beruházáshoz kiemelkedő, mintegy 3 millió forintos támogatást nyújtott a komáromi Kayser Automotive Hungária Kft., a fennmaradó részt pedig az ácsi Hartmann Magyarország Kft. biztosította. Emellett további felajánlást nyújtott a földmunkák és a betonalap létesítésének elvégzéséhez a komáromi VF Építőipari és Szolgáltató Kft. Az alapítványnak köszönhetően pedig ütéscsillapító burkolat is került a játékok alá.

Jenei Tamás, a Hartmann Magyarország Kft. képviselője az átadón elmondta, vállalatuk hagyományosan környékbeli óvodákat és iskolákat támogat, hogy a dolgozók gyermekei még jobban érezzék magunkat az intézményekben.

Molnár Csabáné, az iskola igazgatója a tanévnyitó beszédében pedig kifejtette, hogy az idei tanévben 292 kisdiák, 167 alsós és 125 felső tagozatos tanuló kezdi meg a 2017/2018-as tanévet. Az új játszóteret így diákok százai élvezhetik majd. Ezt követően köszönetet mondott a cégek vezetőinek és munkatársainak, valamint mindazoknak, akik a játszótér munkálataiban, tervezésében, szervezésében és kivitelezésében részt vettek.

(NT/komaromhirado.hu)

IMG 2350 Custom IMG 2352 Custom IMG 2353 Custom IMG 2354 Custom IMG 2355 Custom IMG 2357 Custom IMG 2359 Custom IMG 2360 Custom IMG 2361 Custom IMG 2363 Custom IMG 9442 Custom IMG 9445 Custom IMG 9449 Custom