Jósnő és megdöbbenés kicsit másként

Mínusz 20 Euró, Klára máig kísér(t)

Bizonyára sokan átesnek azon, hogy jósnőhöz látogassanak. Magam sem tettem másként, megjártam a környéken fellelhető néhány látót. Az angyalokkal kommunikáló, a kártyavető, a mandalák közt fogadó – mind más élményt nyújtott. Megdöbbenés az volt nálam is, csak más köntösben.

15 évvel ezelőtt vettem a fejembe először, hogy sokakhoz hasonlóan meghallgatnék egy jövendölést. Nem is feltétlenül azért, hogy tudjam, mi vár rám, hanem egyszerűen az élményért – a jelenem, vagy a múltam rejtélyes ismerete miatt. És akkor talán hihetnék a jövőmben is, nemde?

18 éves koromban, paradicsomleves-főzés közben kártyát vetve haditudósítói karriert jósolt nekem Rózsika. Tavaly pedig Enikő az angyalok üzenetét átadva azt mondta, a szerelem hozza el a karriert – én persze fordítva tartottam logikusabbnak. Mindkét esetben átestünk a közgazdász, jogász vagyok-e, bal kezem vagy a jobb lábam fáj-e tippelési halmazon. Mind a kétszer segítettem. Rózsika újságírásra tippelt. S bár akkor még elektronikus médiumokat tanultam, utólag mondhatni, bejött az ítélete.

A haditudósítói vonalra viszont akkori fejjel

és olyan körítéssel, hogy a szívem mélyén látja, hogy az akarok lenni, nem tudtam rábólintani. Remélem továbbra sem igazolódik be a dolog – a jelenkori történések függvényében sem.

Jóslás szürreális kivitelben

Kábé öt éve kerestem fel Lívit. Ő már belépésemkor megjegyezte, hogy biztosan kosaraztam és sokat sportolok. Magas vékony alkatomat tekintve e megállapításokhoz nem kell nagy tudomány. Nem baj – gondoltam lefelé haladva a pincébe – itt legalább a környezet autentikus: mandalák a falon, füstölők körbe-körbe.

Miután túlestünk a kutya-macska nagy jelentőségű háziállatokon az életemben (sosem volt soha senkinek), papa-mama miben halt meg mellélövéseken (nem sikerült eltalálni egyiket sem),

egy furcsa szeánsz következett.

Be kellett hunynom a szemem, és az egyik arkangyal segítségével elmagyarázni megboldogult nagypapámnak, hogy ne tapadjon hozzám.

Természetesen csak miután egyeztettük, hogy anyai nagyanyám még él, nem őt kell leválasztani. A papám az, aki sajnos már nincs velünk – gondoltam én. A helyzetet nem tudtam komolyan venni. Hosszú betegség után elhagyva a földi létet biztos voltam benne, hogy Papi nem ragaszkodik a szellemvilágban rekedt léthez – még ha egyébként az energiaszintem bármely szellem számára vonzó is lenne. Nagyapám bizonyára megkönnyebbüléssel tovább haladt oda, ahol már nem fáj semmi. Nem számít, csukott szemmel, átéléssel, mosollyal az arcomon, a szürreális instrukciókat végrehajtva szóltam hozzá: Ha tényleg itt vagy – bár nem hiszem – akkor engedj el nyugodt szívvel, megleszek. Mindeközben arra gondoltam, vajon ha kinyitnám a szemem, a fura hölgy lehet 10 centiről nézne farkasszemet velem? Adta volna magát a helyzet. Nagyon nehéz volt rezzenéstelen arccal tűrni eme gondolatmenetet.

A szertartás vége felé aztán fordult a kocka – csak nem úgy, ahogy vártam. A látó ugyanis annyira belejött a beszédbe, hogy

az én gondjaimból párhuzamot vonva a saját életét kezdte ecsetelni.

Majd amikor félórával túllőttük a keretidőt – nem miattam – a fizetésnél megjegyezte, hogy: Khm, 20 Eurót szoktak adni. Ennyit a becsületkasszáról, és az általam megítélt, igazán nagylelkű 15 Eurós árról. Elégtételként viszont elraktároztam a zárómondatát:

„Én még ilyen pozitív emberrel nem találkoztam. Legszívesebben kiplakátolnám veled a termet a mandalák közé.”

Ez számomra megmagyarázott mindent. Valószínűleg nem igazán tud egy jósnő a végső elkeseredettségében hozzá forduló személyek után mit kezdeni egy olyannal, aki tényleg csak az élményért érkezik. Nem pedig megoldásért vagy megnyugvásért.

Eljő valaha a megdöbbenés?

Legutóbbi ilyen jellegű beszélgetésem kimenetelét kíváncsian várom – melyet fel is játszottam. Enikő novemberben a személyiségem teljesen jól kielemezte – bár ha racionális akarok maradni, akkor ezek szimpla következtetések is lehetnek egy jó emberismerő szemével. Mindenesetre immáron tudom például, hogy

az őrangyalom, Klára, egy kétméteres, hosszú ezüst hajú nő

aki a bal vállam fogja – s meg kell hagyni, jól végzi a dolgát.

Egyébként a beszélgetés vezérfonalaként erőteljesen kaptam az ívet, hogy az ember társas lény,

ne állítsam, hogy jó nekem egyedül is.

Pedig úgy volt, máig kitartok véleményem mellett, hogy önmagában is lehet teljes egy ember. Boldog voltam akkor is.

A szkepticizmusom tehát egyelőre nem dőlt meg. Nem igazán kaptam meg azt az élményt, amiért az említett személyeket felkerestem. Pedig oly’ sokan meséltek már arról,

milyen rejtélyes információkat hallottak, és átélték a „hát ezt meg honnan tudhatja” érzést.

Kár, hogy én kimaradtam a szórásból – egyelőre. Ha viszont idővel bejön néhány predesztináció, amit a legutóbbi esetben igazolni is tudok a hangfelvétel által, lesz miről szóljon a fáma – hogy végre megdöbbentett egy jósnő.

(Milány Kincső – MKey)