Sport 2017. 12. 05.

Jubilált a dél-komáromi úszóklub

Húsz évvel ezelőtt alakult meg Dél-Komárom egyik legsikeresebb sportklubja, a Komáromi Úszóklub SE. Az egyesület születésnapját december 1-én a Városháza dísztermében ünnepelte. A klub versenyzőit, edzőit és alapítóit dr. Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester fogadta.

„Egy város ereje a közösségekben rejlik. Komárom méltán lehet büszke egyesületeire, civil szervezetire. Közülük is kiemelkedik az úszóklub, melynek versenyzői sikert sikerre halmoznak. Köszönet illeti a szülőket, nagyszülőket, akik lehetővé teszik, hogy a gyerekek rendszeresen járhassanak edzésekre. Kiemelném még a Komthermál Kft.-t, mely egyfajta alma matere az úszóklubnak. A városnak kötelessége és felelőssége is, hogy lehetőségeihez mérten minden segítséget megadjon” – mondta dr. Molnár Attila polgármester.

A klub sikerének is köszönhető az a kezdeményezés, melyet Turi Bálint alpolgármester hívott életre. A felmenő rendszerű úszásoktatás lényege, hogy minden komáromi kisgyermek megtanuljon úszni. Az ehhez szükséges forrást a város saját költségvetése terhére biztosítja. A kicsik nagycsoportosként kezdik a tanfolyamot, ahol ősszel és tavasszal vesznek részt oktatáson, majd másodikosként lépnek ki belőle. Több gyermek a tanfolyam elvégzése után tagja lett az úszóklubnak is.

Szeidl Balázs a klub vezetőedzője az ünnepségen elmondta, munkájuk egyfajta elismerése az, hogy születésnapjukat a város legimpozánsabb termében a város vezetőinek jelenlétében ülhetik meg, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik és támogatják az egyesület munkáját. Szeidl Balázst eddig háromszor választották meg az év edzőjének, míg a klub 2015-ben Pro Urbe-díjat vehetett át.

Az ünnepségen beszédet mondott Both András, a klub egyik alapítója, közreműködtek a Bozsik József Általános Iskola diákjai és az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. A 20 éves születésnapra torta is járt, amit az ünnepség végén szeltek fel.

Képgaléria: