Kultúra Dél-komárom 2021. 12. 06.

Jubilált a Garabonciás Néptáncegyüttes

Az idén megalakulásának 35. évfordulóját ünneplő dél-komáromi együttes, ebben az évben is megrendezte hagyományos, valamennyi növendék-korosztályt felvonultató András-napi gálaműsorát az almásfüzitői Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A jeles naphoz kötődő táncokat és vigasságokat bemutató programot még az együttes alapítói álmodták meg, azóta minden esztendőben sor kerül a rendezvényre.

A komáromi Garabonciás Néptáncegyüttes mellett a tatai Pötörke Néptáncegyüttes is ropta a színpadon a különféle tájegységek táncait.

– A mieink szatmári, bajnai, boncidai, és kalotaszegi táncokat mutattak be, a kicsik körjátékokkal szórakoztatták a közönséget – tájékoztatott Gábor Klára, a Garabonciás Néptáncegyüttes alapítója.

A pötörkés táncosok mezőségi és rábaközi táncokkal színesítették az estét, valamint Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versére is készült egy rendhagyó koreográfia, melyet Pőcze László, a Garabonciás művészeti vezetője rendezett.

(komarom.hu)