Régió 2012. 11. 10.

Junior Prima Díjat kapott az izsai ifj. Zámbó István

A Honvéd Táncszínház szólistája népművészet és közművelődés kategóriában vehette át az elismerést. Bognár András, aki a Honvéd Együttes zenésze is, a Tárkány Művek Zenekar tagjaként szintén megkapta a díjat.

Zámbó István 1986. április 21-én született a felvidéki Komáromban. Szakmai pályafutását a Budapest Táncegyüttesnél kezdte. 2007 szeptembere óta a Honvéd Táncszínház táncosa. Mindkét együttesben Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető szakmai irányításával fejlődött a mai fiatal táncosok közül az egyik legtehetségesebb előadóművésszé.

A Tenkes kapitánya című zenés, kalandos táncjáték címszereplője, valamint a 2011 februárjában bemutatott, Hules Endre által rendezett A halálba táncoltatott leány amerikai-magyar-szlovén koprodukcióban készült játékfilm táncos főszereplője. Szólót táncol továbbá a Csárdás! – A Kelet tangója, a Táncoló tavasz és a Tündérmese produkciókban. Az Együttes tagjaként, fiatal kora ellenére, magas művészi színvonalon teljesíti mind a rá bízott táncosi, mind pedig a színészi feladatokat az autentikus előadásoktól a dramatikus táncjátékokig, valamennyi műfajban. Japántól Amerikáig, valamint Európa-szerte turnéinkon személyiségével, lenyűgöző tehetségével ragadja magával a nézőket, kivételes elismerést szerezve a hazai táncszakma és Magyarország, s egyben a Felvidék számára.

Tekintse meg a videót, melyen Zámbó István a Klapka téren táncol.

(fidelio.hu nyomán)