Mix 2018. 05. 29.

Júniusban mutatják be városunkban a „Lépésről lépésre” című dokumentumfilmet

Két időpontban, június 9-én és 10-én mutatják be városunkban Susanne és Péter Scheiner dokumentumfilmjét „Lépésről lépésre” címmel, mely a komáromi zsidó közösség legfontosabb kérdéseit, múltját és jövőjét boncolgatja. 

Komáromban a háború előtt 2743 zsidó élt, a Holokausztot 248-an élték túl. A hitközségnek ma 58 bejegyzett tagja van. Feldolgozta Komárom a mai napig ezt a veszteséget? Hogy látja egy külföldön élő, ritkán hazalátogató komáromi, főként az utolsó 20 év fejleményeit?

A „Lépésről lépésre” című film az empátiáról és a közömbösségről szól, mely egyben folytatása is az „Emlékezés a jövőért” és a „Naiv álmok” című filmeknek.

Két testvér, Paszternák Tamás és András, a harmincas éveikben járó, az ún. Holokauszt átélők „harmadik generáció”-jához tartozó fiatalemberek, akik középiskolás korukban kezdtek el annak érdekében dolgozni, hogy felélénkítsék a zsidó életet Komáromban.

A hitközségnél újra elkezdték megtartani az ünnepeket, kulturális rendezvényeket szerveztek, és kiadták a közösség újságját. Ez a film főleg az ő erőfeszítéseikről szól, és azokról a zsidókról is, akik elhagyták Komáromot, de évente a júniusban szervezett Holokauszt-megemlékezés alkalmából visszatérnek a városba.

A film foglalkozik a komáromi zsidóság történetével is, hiszen jelenlétük a 13. századtól bizonyított. A helyiekkel – zsidókkal és nem zsidókkal – folytatott beszélgetések rámutatnak a mai napig aktuális antiszemitizmusra. Az utóbbi húsz évben pozitív változásoknak lehetünk tanúi: támogatók segítségével sikerült felújítani a Menház épületét. Az adományok egy része Svájcból jött, a Komáromból kivándorolt emberektől és barátaiktól.

Lépésről lépésre alakul a túlélők és utódaik viszonya a város többi polgárával. A zsidósággal kapcsolatban még sok kérdés marad nyitva: Meddig kell „Lépésről lépésre” továbbmenni, hány lépésre van még szükség, és ki által?

Bemutató: 

  • 2018. június 9., 18.00 – Tatra Mozi
  • 2018. június 10., 13.00 – Menház