Kultúra 2018. 09. 07.

Kakas szépségverseny, traktorparádé, ügyességi játékok: Ilyen egy olimpia, ha paraszt

Szeptember 8-án ismét, immár másodszor kerül megrendezésre az Izsai Parasztolimpia. Az egész napos programok között néptánccsoport és asszonykórus műsorát, traktorparádét, valamint kakas szépségversenyt is találhatunk, de természetesen ezúttal sem maradhatnak majd el az olimpiai versenyszámok.

A II. Izsai Parasztolimpia már délelőtt 11 órától kezdetét veszi. A kilátogatók elsőként traktor parádéval találkozhatnak, amivel párhuzamosan Balogh-Agro standja is megnyitja kapuit, háromnegyed 12-től pedig kakas szépségverseny veszi kezdetét.

Nem sokkal dél után az Izsai Gyöngyösbokréta Népdalkör lép színpadra, majd Izsa község polgármestere, Domin István tartja meg köszöntőjét. A folytatásban további zenés és táncos műsoroknak lehetünk szem- és fültanúi. A programok között találhatjuk a Szentpéteri Gyöngyösbokréta Néptánccsoportot, a Tanyi Lila Akác Énekkart, a Tardoskeddi Fehér Akác hagyományőrző asszonykórust, citerásokat és férfi énekkart is.

Pillanatkép a tavalyi parasztolimpiáról (ma7.sk)

A parasztolimpia szabályait délután 2 óra előtt ismertetik majd, míg az olimpiai játékok délután fél 3-tól kezdődnek. A szervezők az ügyességi versenyszámokra 4 tagú csapatok jelentkezését várja, gumicsizmában vagy fejkendőben. A versenyszámok között talicskában tologatást, kukoricamorzsolást, célbadobást is találunk. Az olimpiai játékok kiértékelését 6 órától láthatjuk, melynek keretén belül a legügyesebb csapat egy taliga sört vesz majd át.

Pillanatkép a tavalyi parasztolimpiáról (ma7.sk)

A kiértékelés előtt, fél 7-től még részt vehetünk Lelkes Szimona és Gizka Oňová Dunamocsi Vadvirág Szüret című szórakoztató műsorán.

Miután pedig mulatós zene nélkül nem lehet teljes egy ízig-vérig parasztolimpia, este 8-tól a Felvidéki Mulatós Hármas vár minket egy közös vigadásra.

A II.Izsai Parasztolimpia kísérő programjai mellett Szabó Márta képzőművész Szemek című kiállítása, pónilovaglás, kosaras körhinta és népi fajátékok is helyet kapnak majd. Emellett kézműves termékekkel is találkozhatunk, az ízek utcájában pedig finom ételek és italok várnak minket.

Az esemény ideje alatt vásárolt tombolákért a legszerencsésebbek a nap végeztével értékes díjakat vehetnek át.

A belépés ingyenes!

Részletes program:

  • 11.00 Balogh-Agro standja
  • 11.45 Kakas szépségverseny
  • 12.15 Izsai Gyöngyösbokréta Népdalkör
  • 12.30 Ing. Domin István Izsa Község polgármesterének köszöntője
  • 12.45 Szentpéteri Gyöngyösbokréta Néptánccsoport
  • Tanyi Lila Akác Énekkar
  • 13.10 Tardoskeddi Fehér Akác hagyományőrző asszonykórus
  • Férfi énekkar
  • Citerások
  • 13.50 Parasztolimpia szabályainak ismertetése: 4 tagú csapatok benevezése gumicsizmába vagy fejkendőbe
  • 17.30 Dunamocsi Vadvirág Szüret c. műsora
  • 18.00 Parasztolimpia kiértékelése-1.hely: taliga sör
  • 18.30 A.Lelkes Szimona és Gizka Onová zenés szórakoztató műsora
  • 20.15 Felvidéki Mulatós Mesterhármas.

 

Kísérő programok-Traktor parádé, pónilovaglás, kosaras körhinta, népi fajátékok, szelfi kamera. Kézműves termékek és ízek utcája, finom ételek és italok. Szabó Márta képzőművész kiállítása Szemek címmel.

 

Az esemény a Facebookon is megtalálható.