Kultúra 2019. 03. 28.

Kálloy Molnár Péterrel érkezik áprilisban az „Ahogy esik…” csapata

2019. április 9-én, kedden 18.30-tól ismét egy közkedvelt színész lesz az Ahogy esik, úgy puffan csapatának sztárvendége. A „helyi erőkből” álló csapatot ezúttal a Beugró című televíziós műsorból, valamint számos filmből és színházi darabból is jól ismert Kálloy Molnár Péter egészíti majd ki.  

„Egy újabb közkedvelt színészt és improvizatőrt köszönthetünk körünkben Kálloy Molnár Péter személyében. Számos színpadi és filmbéli szerepei mellett a Beugró című televíziós improvizációs játék alaptagja, és nagyon jó ötletekkel rukkol elő. Gyakori alkotótársa Rudolf Péternek, akivel a Beugrón kívül együtt dolgozott az Üvegtigris filmekben, valamint a Kövek a zsebben című színházi előadásban, amelyben szintén érvényesítik improvizációs tudásukat” – mondták el az Ahogy esik úgy puffan improvizációs csapat tagjai.

Az improvizációs esten Kálloy Molnár Péter, Losonczy Kata, Nagy László, Olasz István játszanak. A játékmester Majorfalvi Bálint.

A játék időtartama: kb 75-80 perc

Helyszín: RÉV – A Magyar Kultúra Háza

Az elővételes jegyek márc. 25-től már kaphatóak a Rév-ben hétköznap 9:00 és 15:00 között. Belépő 7 euró. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.