Kanadában is hazai pályán

A komáromi születésű Nagy Zoli 2015 szeptemberében döntött úgy, hogy a távoli Kanada régiójába utazik, hogy ott próbáljon szerencsét. 

Zoli az Alberta tartománybeli Edmonton diákjai számára szertornát oktat és kis tanítványaival sorra zsebelik be az elismeréseket. A Selye János Gimnázium egykori diákja a Semmelweis Egyetem testnevelés szakán tanult, és ugyan sosem tervezett külföldi életet, a kíváncsiság őt is hajtotta.

„Testnevelő-gyógytestnevelő tanár és szertorna edző lettem. Odahaza dolgoztam tanárként is, most viszont már csak edzősködöm. Három éve egy állásajánlattal kerestek meg, amit el is fogadtam. Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a távoli kontinensen folytatjuk, tavaly pedig Zsófi lányunkkal bővült a család.“

De mit is csinál valójában Zoli a gimnasztika területén?

„Gimnasztika vagy szertorna, a kettő nem ugyanaz. A gimnasztikához már óvodában nekiláttam, mint midenki más. – mondja nevetve. Viccet félre téve, magával a szertornával sajnos elég későn kezdtem foglalkozni. Gimi harmadik évfolyamában döntöttem el, hogy a SOTE felé veszem az irányt, és a felvételi követelmény része volt a szertorna alapmozgásanyagának ismerete, majd a kötelezően választott sportágként is ezt jelöltem meg. Innentől aztán nem volt megállás. A kedvencem a nyújtó, a korlát és a talaj volt, az egyetem alatt nyertünk országos bajnokságot másodosztályban és voltam összetett bajnok is ugyanezen a szinten. A korom miatt viszont túl sok esélyem nem maradt az igazán jó eredmények elérésére, ezért versenyszerűen már pár éve nem csinálom. Szertorna-edzőként nyilván ez az a sportág, melyet munkaidőn kívül is követek. Egyébként nem vagyok nagy sportfanatikus, nincs igazán kedvenc csapatom sem, akinek szurkolnék, de a minőségi mozgáskultúrát kedvelem. Emellett nyilván nemzetközi szinten a szívem ugyanúgy a magyarokért dobog és szurkol, akármilyen sportról is legyen szó.“

Zoli jelenleg a 8-9 éves korosztálytól kezdve a 17 évesekig, versenytornán belül főleg az Elit és utánpótlásszintű lányokkal foglalkozik. A délelőttjei az edzéstervek megírásával telnek, az esti órákig pedig irány a terem, ahol a tréningek folynak. Itt 1200 diák közül csak a női versenytornászok tesznek ki közel kétszázat – ebből 14 lánnyal ők foglalkoznak.

„Ezen a szinten már társedzővel működünk együtt, így ez egy többszemélyes csapatjáték. Általában egy női és egy férfi munkaerő dolgozik össze, ezen kívül van koreográfus, balett-tanár és atlétika edző is, akik alkalmanként veszik kezelésbe a sportolókat.“ A lányok csoportos edzésformában tréningeznek, de mivel egyéni sportágról beszélünk, mindenkinek a saját edzéstervét kell követnie. „Főleg a felkészülési időszakban fizikailag is asszisztálnom kell a nehezebb elemekhez. Ez elég megterhelő tud lenni mindkét félnek, ezért kénytelen vagyok magamat is jó kondiban tartani. Egy-egy új elemet 10-15-ször is megismételünk edzésenként, és ha ezt a csoportban lévő gyerekek számával is megszorozzuk, elég nagy szám jön ki. Ráadásul aktívan emelni és/vagy elkapni is kell a gyerekeket, ami egy 30-40 kilogrammos súlynál, három méter magasról érkezve elég meredek. Ebben a sportágban egy lehetőséged van, hogy bemutasd a legjobb tudásodat. Pontozzák a gyakorlat nehézségét és a kivitelezést is, emiatt nagyon fontos, hogy az egész rendkívül pontosan be legyen gyakorolva. Napi öt órát edzenek a lányok, közvetlenül a verseny előtt pedig a feladatok tökéletesítésén van a hangsúly. Szerenként legalább 3-5 darab rontás nélküli gyakorlatot várunk el, emellett pedig zajlik az új elemek gyakorlása is. Természetesen akadhatnak nehézségek és kihívások, amiket meg kell oldani edzői és tanítványi szinten egyaránt, ám kudarc nem létezik, csak is eredmény. Az eredmény pedig a felkészültség fokától függ. – vallja Zoli. A sérülés a sport velejárója. Minél magasabb szinten űzöd, annál komolyabb fizikai és mentális készenlétre van szükség. Egyetlen pillanatnyi nem odafigyelés is végzetes lehet, ezért a fegyelem alapkövetelmény. Néhány végtagficamot és húzódást leszámítva engem szerencsére elkerültek a komolyabb balesetek. A tanítványaimnál viszont szakadt már boka-, térd- és könyökszalag is, de ennél nagyobb bajuk nem volt és remélem nem is lesz!“

Kanadában viszonylag népszerűnek számít a szertorna, a jeges sportokkal persze nem tudja felvenni a versenyt. A versenyrendszer emiatt bonyolultabb is, például az Elit, azaz profi kategóriába csupán 24 versenyző kerül be az országból, mind a Junior mind a Senior korosztályból egyaránt. „Főként a hazai bajnokságokon veszünk részt, és sikerült is elérni néhány ígéretes helyezést. Provinciális bajnokaink vannak az elmúlt évadból, országos bajnokságból pedig dobogós helyezéseket is szereztünk már. Sőt, csapat szinten első hellyel is büszkélkedhetünk, ahol a hat fő közül 2-3 tornász a miénk volt. Az Elit kategóriában a Juniorokkal sikerült egy összesített 4., talajban pedig 3. helyezést elcsípni. Nemzetközi versenyekre is kijutottunk már Londonba, Párizsba és az USA-ba, és onnan több, dobogós eredménnyel tértünk haza.“

Érdekes lehet, hogy ha valaki nem túl tehetséges, mégis hogyan közlik e tényt az érintettekkel? „A világ minden táján óvatosan kell fogalmazni, ha szülőkről van szó. Nem oszthatják mindenkinek bőkezűen a sporttehetséget, így otthon például behívtuk a szülőket és javasoltunk a gyermeküknek egy másik sportágat, amiben eredményesebb lehet – akár a sakkban, vagy hangszerek terén is izgalmas lehet kipróbálnia magát a gyerekeknek. Ez valamennyire most is működik, azzal a különbséggel, hogy a kevésbé ügyeseket először áttesszük egy alacsonyabb szintű vagy hobbi csoportba.“

Hogy külföldön minden kerítés kolbászból van és még a fű is zöldebb? „Sokan ezt gondolnák, de ahogy a fű is ugyanúgy virít, a munkát is ugyanúgy el kell végezni. Az idegen nyelv folyamatos használata például elég megterhelő szellemileg – főleg az elején. Persze, ha napi szinten használod, és nincs más lehetőség arra, hogy megértesd magad, akkor gyorsabban tanul az ember. Úgy tűnhet, a fizetések jóval magasabbak, de egyúttal a költségeink is. Persze, ha jól csinálod a dolgod, azért meg lehet éldegélni. Kanada rendkívül befogadó társadalom, hiszen a néhány inuiton (eszkimó, itteni  őslakos) kívül mindenki bevándorló és ezzel ők maguk is tisztában vannak és megszokták. Éppen ezért szerintem én magam sokkal kritikusabb vagyok a saját nyelvtudásommal és akcentusommal szemben, mint ők. Sosem éreztem igazán negatív megkülönböztetést. A kanadaiak alapból nagyon kedvesek és tapintatosak. Néha már túlságosan is, ami eléggé zavaró, mert nehezebb kideríteni valójában mit is gondolnak. Ami a honvágyat illeti, talán néha egy picit elkap az érzés, de egyébként túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ez foglalkoztasson. Szabadidőmben például szeretek az aktív kikapcsolódásnak hódolni, mint a síelés, wakeboard, vagy a szörf. Terveim mindig vannak, de ezek folyamatosan változnak is. Szakmailag természetesen szeretném elérni, hogy több és jobb tanítványt tudjak kinevelni, és persze ha egy saját tornászt kijuttathatnék az olimpiára, az lenne az igazán nagy sikerélmény.“

(Milány Kincső)