Mix 2017. 05. 23.

Kész a SOUND, jöhet a balatoni nyár

Európa legmenőbb vízparti buliján majd’ 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük  mintegy 100 nemzetközi sztár, a világ top 20-as élbolyából pedig idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni.

Új neveket jelentettek be a Sound Szervezői: amerikai Cheat Codes trió, a techno irányt erősítve a legendás Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza el, az olasz Flavio Folco pedig a hip-hop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum’n’bass vonalon a belga Hypoxia az erősítés, de itt lesz a metált és a d’n’b-t ötvöző Redpill, valamint az angol DJ Guv is. Turno, Murdock és Disaszt pedig szintén a drum’n’bass felhozatalt erősíti.

A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: Don Diablo és Armin van Buuren, aztán Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és érkezik Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok.  A Party Arénában kapott helyet Afrojack, R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Arénában Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A Heineken Beach-en Jamie JonesJan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed lép fel.

A nagyobb színpadok mellett  számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, Guti zenei repertoárjával. 

És itt az új nevektől egy kis ízelítő:

Cheat Codes https://www.youtube.com/watch?v=exoWGjpx4UM
Joseph Capriati https://www.youtube.com/watch?v=zstGpA-UMFY&t=108s
Hot Since 82 https://www.youtube.com/watch?v=zstGpA-UMFY&t=108s
Flavio Folco https://www.youtube.com/watch?v=mr2LAF-9ftY
Hypoxia https://www.youtube.com/watch?v=q3RwNc4fPqA
Redpill  https://www.youtube.com/watch?v=oIxM9u9Wwd4
DJ Guv https://www.youtube.com/watch?v=s05Bpp9ftaM
Turno https://www.youtube.com/watch?v=h6Hca_tKEDY
Murdock https://www.youtube.com/watch?v=BC3n5YB8Ds4
Disaszt https://www.youtube.com/watch?v=fxsBfrmqaxY