Régió 2012. 10. 11.

Keszegfalván nemcsak beszélnek, hanem cselekszenek is…

A Komáromi járásban található községben, Keszegfalván zajlik az élet. Mióta Milan Lehocký lépett elő a falu első emberévé, esemény-eseményt követ. Álmodtak egy nagyot, s az ötletet tett követte.

Október elején, a helyi óvoda területén összegyűlt a falu apraja-nagyja, és ünnepélyes keretek között adták át a nagyközönségnek az impozáns skateparkot(5 speciális elemmel), mely egyedinek számít a Komáromi járásban. A polgármester üdvözlő beszéde után, Szép Attila-ötletgazda vázolta az egész projekt létrehozásának folyamatát: az ötlettől egészen a kivitelezés fázisáig, majd Nagy Péter plébános szentelte fel, áldotta meg a keszegfalvaiak új büszkeségét. Azután  bemutató következett, melynek keretén belül betekintést nyerhettünk abba, hogyan is „trükköznek“ a profik, mivel gútai, aranyosi, ekeli és környéki srácok tartottak egy izgalmas előadást. Remek vendéglátókhoz híven, természetesen a lakoma, finom falatok sem maradhattak el, mivel a kondérokban főtt a gulyás és az ínycsiklandozó sütemények is csakhamar gazdára találtak.

Természetesen megszólítottuk Milan Lehockýt, hogy mesélje el a pálya/park történetét:

„Az ötlet onnan datálódik, hogy pár szülő pedzegette, konkrétan Szép Attila kezdeményezte leginkább, hogy volna érdeklődés iránta. Mivel én olyan embernek tartom magam, aki nem zárkózik el semmiféle innovatív ötlet elől, ami csak jót hozhat a községnek, nem kellett sokat győzköznie. Az új dolgok számomra kihívást jelentenek. Álmodtunk egy nagyot, kitűztük a célokat, s elkezdtünk dolgozni. Két pályázatból sikerült elnyernünk 5300 eurót, s különböző jótékonysági akciókból ezt pótítottuk. Pl. bál, összejövetelek, ahonnan szépen folydogált, így körülbelül 7000 euróval álltunk neki. Nyár elején kezdtük a munkálatokat, és büszke vagyok rá, hogy három hónap eltelte után itt állunk a megnyitón. A betonozástól kezdve a munka önerőből folyt. Ahogy épült, szépült, folyamatosan készült a dokumentáció. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik segítettek ebben, s elmondhatatlan öröm ez számomra. Még fokozni is szeretnénk, mivel a járásban nincs közlekedési pálya, csak Galántán található hasonló. Ezzel bővítenénk ki a parkunkat, s a gyermekeket megtanítanánk „helyesen viselkedni“ a forgalomban, magyarán: szabályosan közlekedni. Egy multifunkciós létesítményt hozunk létre ezáltal. A pálya nyitva tartása: hétköznaponként 15:30-tól 20 óráig, hétvégenként pedig reggeltől este 21 óráig lesz. Természetesen különféle versenyeket is szervezünk majd, pl. falunapkor, amelyekre már most szeretettel invitálok mindenkit!“-összegezte az ambíciózus polgármester.

(kép és szöveg: ha)