Mix 2023. 06. 23.

Műfészkekkel csalogatnák vissza a fecskéket Komáromba

Májustól június elejéig 13, mű, azaz emberi kéz által, agyagból készült fecskefészket helyeztek ki Észak-Komárom szerte. Az ötletgazda Less Károly városi képviselő, aki Ryšavý Boldizsár képviselővel, valamint barátaival és segítőivel kezdtek hozzá a projekthez. Céljuk, hogy a hasznos madarakat minél nagyobb arányban visszacsalogassák városunkba. 

A mű fecskefészkek telepítése egyáltalán nem elvetemült ötlet, egyre gyakrabban próbálkoznak vele térségünkben a természetvédők és ornitológusok. Agyagból készülnek, és olyannyira hasonlítanak a fecskék által, sárból tapasztott fészkekre, hogy valóban megtévesztik a madarakat, és beléjük költöznek. Nagyon sok helyen sikerült is visszatelepíteni őket.

„Kicsit megkésve, májusban kezdtük el kihelyezni a fészkeket, és olyan tempóban haladtunk, ahogy azt az időnk engedte – felelt kérdesünkre Less Károly. – Még mi is kezdők vagyunk ezen a téren, nekünk is meg kell tanulni, hova és hogyan érdemes kitenni őket. Viszont a fészkek megmaradnak jövőre is. Ha idén nem is sikerül a projekt, jövőre újragondoljuk az egyes helyszíneket, és korábban, már márciusban helyezzük ki a madár-lakásokat.  Bízunk abban, hogy idővel siker koronázza próbálkozásainkat, és egyre több fecske csiripel majd Komáromban.”

Térségünkben a fecske állomány jelentős fogyásnak indult. Ugyanakkor elszaporodtak a szúnyogok és más, kártevő rovarok. A fecskék pedig éppen ezekkel táplálkoznak, ezáltal természetes úton csökkentve számukat. Ezért olyan fontos megpróbálkozni a fecskék visszatelepítésével.  Egy mű fecskefészek telepítésével nagyon hasznos segítséget nyújthatunk az amúgy is nehéz helyzetben lévő fecskeállománynak.

Az emberi kéz által készített agyagfészkeket a házak déli oldalára, egészen az eresz alá helyezték el Less Károlyék, ahová más madarak nem szeretnek fészkelni. „A projektbe bevontunk néhány alapiskolát is – mondta el. – Összesen 13 fészket helyeztünk ki, a Pohraničná, a Rozmaring utcai, a Jókai Mór Alapiskola valamint a Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskolában épületére, a Zsidó temetőbe, a hetes és kettes lakótelepre, valamint a belváros egy-két házára. Végezetül pedig szeretném megköszönni Keszegh Béla polgármester valamint Pintér Tamás támogatását, emellett a sok segítséget Ryšavý Boldizsárnak, Fábián Tamásnak,  Svanczár Róbertnek, és Pálinkás Annamáriának.”

Egyelőre még nem találtak ide a madárkák, de ami késik, nem múlik… Reménykedjünk benne, hogy ezek a kedves, hasznos madárkák a kezdeményezésnek köszönhetően visszatalálnak Komáromba!

-dráfia-