Régió 2013. 09. 19.

Két sikeres projekt – Perbete

A Szlovák Köztársaság Kormányhivatalához térfigyelő kamerarendszer kiépítésére pályázatot nyújtott be az önkormányzat, amelyet sikeresen bíráltak el, így 3000 eurós támogatást nyert a község. A 990 euró önrész vállalás mellett ez az összeg egyelőre csak egy kamerarendszer telepítését teszi lehetővé, amit a községi hivatal előtt helyeznek ki.

Perbetei-óvoda-2

Amennyiben sikeres lesz a többi projekt is, akkor tovább bővítik a térfigyelő kamerák telepítését a község további részein is.
„Egy térfigyelő kamerával ellátott utcán elkövetett rablótámadások, randalírozások vagy más erőszakos cselekedetek felderítése sokkal hatékonyabban történhet, illetve érdemes számba venni a biztonsági kamerák visszatartó erejét, amely megfékezheti az esetleges bűnelkövetőket. Ezeknek a berendezéseknek a használatával eredményesebben védhető akár a műemlékek és emlékművek épsége is” – nyilatkozta Kósa József polgármester.
Továbbá még egy sikeres projektról is beszámolt a polgármester. A Szlovákiai Gyermekalap a „Szívesen járok óvodába” program keretében és a Samsung Electronics Slovakia Alap támogatásával pályázatot hirdetett Nagyszombat és Nyitra megyében működő óvodák és bölcsődék számára, azzal a céllal, hogy barátságosabbá varázsolják az adott oktatási intézmény környezetét. Az első alkalommal kiírt pályázat eredményhirdetésére az elmúlt napokban került sor. A 11 sikeres projekt 29 700 eurós támogatást nyert. A nyertesek között van a Perbetei Óvoda is, amely 3350 eurót nyert a községi hivatal által benyújtott „Madárpark” projektra. A projekt értéke 3800 euró, a 450 euró az önrész vállalás. A „Madárpark” az óvoda kertjében kerül kiépítésre, azzal a céllal, hogy a gyerekek mesék, mondókák formájában képzeljék bele magukat az állatok és növények szerepébe. A park segítségével jobban megismerhetik a természetet, a környezetükben élő madarakkat. A kidolgozott projekt alapján kiépítésre kerül egy pergola padokkal és tájékoztató tábla. Az ünnepélyes átadásra a halloween-nap keretében kerül majd sor.
Az óvoda épületét a nyári szünidőben 10 ezer euró értékben felújították. A festés mellett, az üvegfalat téglával helyettesítették és a fából készült ajtókat is kicserélték. A hetvenes évek középén készült épületre ráférne a nagyobb felújítás is, de anyagiak hiányában egyelőre ez nem lehetséges.
DELTA