Mix Dél-komárom 2021. 01. 09.

Kevesebb kutya kóborolt el a petárdázás miatt

Az előző évekhez képest viszonylag nyugodtan teltek a Szilveszter utáni napok a Komáromi Rex Állatvédő Egyesületnél.

Mandel Géza egyesületi elnök elmondta, hogy az óév utolsó éjszakáján nem portyáznak a szökött kutyák után, hiszen a tűzijáték miatt elkóborolt kutyák elbújnak, nem is kerülnek elő azonnal, csak másnap, vagy a következő napokban tűnnek fel.

A zajjal és fénnyel járó tevékenység rettentően kellemetlen élmény az állatok számára, ezért az egyesület nem győzi minden évben hangsúlyozni, hogy a szilveszteri időszakra az állattartóknak előre fel kellene készülni, amivel ezzel a kutyák elszökése megelőzhető lenne.

– A megelőzést szolgálja, ha a tartott állatnak készítünk kennelt, vagy nyugtatót adatunk erre az időszakra az állatoknak – nyilatkozta Mandel Géza.

A menhelyen élő kutyák, a hideg ellenére szemmel láthatóan jól érzik magukat, a téliesítés már korábban megtörtént, fedett, zárt helyen, szigetelt ólakban kapnak helyet a megtalált, befogadott állatok.

– Tavaly száznál is több házikedvenc talált nálunk gazdára. Amennyiben a helyzet engedni, tavasszal nyílt napot szeretnénk szervezni, ahol közös sétáltatásra is mód nyílik majd – tette hozzá az elnök.

A gazdákra váró kutyák és macskák a Rex Facebook-oldalán megtekinthetők. Az egyesület továbbra is hálával fogadja az adományokat és az önkéntes munkát.

(komarom.hu)