Régió 2015. 05. 28.

Januártól kevesebbet fizetnek a gyógyszerekért a nyugdíjasok

A jövő év elejétől kevesebb pótdíjat fizetnek majd az orvosságokért  a nyugdíjasok, a rokkantnyudíjasok, és a súlyos egészségkárosultak, a nyugdíj összegének nagyságára való tekintet nélkül.

Jelenleg a jogszabály az alacsonyabb illetékeket a nyugdíj összegéhez mérten korlátozza, amely nem haladhatja meg a szlovákiai átlagbér utóbbi két éves átlagának az 50 százalékát, tehát a 412 eurót. „A jövőben ez a korlátozás megszűnik“ – tájékoztatott az egészségügyi minisztérium.

A másik fontos változás, hogy az öregségi és rokkantnyugdíjasoknak, valamint a súlyosan egészségkárosultak részére kiállított igazolvánnyal rendelkezőnek a jövő évtől nem kellene a gyógyszerekért évi 100 eurónál többet fizetniük.

A jelenlegi negyedéves keretösszegnek az öregségi nyugdíjasok esetében 45 euróról 25 euróra, a rokkantnyugdíjasoknak és a súlyosan egészségkárosultak részére kiállított igazolvánnyal (ZŤP) rendelkezőknek pedig 30 euróról 25 euróra csökkenne a fizetnivaló.

A hozzájárulási keretösszeggel kapcsolatos védőintézkedés a hat évesnél nem idősebb gyermekekre is vonatkozna. Esetükben a negyedéves keretösszeg 8 euró, vagyis évi 32 euró lenne.

„Becsléseink szerint a pótdíjakból a betegek megközelítőleg évi 7,3 eurót kaphatnának vissza“ – nyilatkozta Viliam Čislák egészségügyi miniszter. A pótdíjak visszatérítését érintő eljárás változatlan marad. A polgároknak nem szükséges felkeresni a biztosítót, azok a negyedév lejárta után 90 napon belül automatikusan megtérítik a pénzt a betegeknek.

hírek.sk, webnoviny.sk