Város 2017. 05. 19.

Kezdődik a nagy komáromi útfelújítás – útlezárásokra kell számítani

A következő fél évben felfordul kissé a megszokott életünk: 15 utcát újítanak fel  egyszerre Komáromban (ebből három Örsújfalun található). Nem csupán aszfaltoznak: ahol kell, gáz- és vízvezetékeket (kanalizáció) cserélnek és renoválnak, villanyhálózatot újítanak fel, egyértelműbbé teszik a közúti jelzéseket (jelzőtáblákat és útburkolati jeleket). 

„Mindez azt jelenti, hogy már a jövő héttől kezdődően, de legkevesebb két héten belül útlezárásokra kell számítani  –

mondta el a mai (május 19.) sajtótájékoztatón Stubendek László polgármester. – Ez érzékenyen fogja érinteni a lakosságot, és nem csupán a sofőröket, hanem a kerékpárosokat és a gyalogosokat is. A következő fél évben minden bizonnyal gyakrabban kialakulnak közlekedési dugók.  Nem lesz egyszerű időszak, fokozott óvatosságra lesz szükség. Kérjük a lakosok türelmét. Ez az utóbbi évek legnagyobb beruházása városunkban, aminek köszönhetően végre méltó utakon közlekedhetünk.”

„Kérjük a lakosok türelmét.” 

Az útfelújításra kiírt közbeszerezést és elektronikus aukciót az EUROVIA SK részvénytársaság nyerte meg, így ők végzik majd a munkálatokat.  Az Eurovia tapasztalt, a világ számos országában jelenlévő útépítő cégnek számít. Az első becslések szerint több, mint 2,7 millió euróba került volna a beruházás – ők olcsóbban, csaknem 1,7 millió euróért (1 694 000 euró) végzik el a munkálatokat. Az útfelújításokra Komárom városa beszállítói hitelt vett fel. Az Eurovia 10 éves garanciát vállal az új utakra – ez azt jelenti, hogy ha például egy felújított utcán kátyú alakulna ki, azt 10 évig nem nekünk kell befoltozni.

Városunk eddig rengeteg pénzt költött a különböző, apróbb útfelújításokra – kátyúzás, toldozás-foldozás – ismertette Keszegh Béla alpolgármester. – Hogy csak két példát mondjak: az utóbbi két évben 8 ezer eurót költöttünk az Eötvös utca, 7 ezer eurót pedig a Duna rakpart felújítására. Ez a végtelenségig nem folyhat így tovább – hatékony, minőségi megoldást kellett keresnünk. Más városok példáját vettük alapul. Lehet, egyszerre nagy kiadásnak tűnik az erre szánt összeg – azonban később, az évek alatt az útfelújítási program költségmegtakarítást jelent városunk számára.

A különféle mérnöki munkálatok már megtörténtek, rövidesen kezdődik a nagy útfelújítás. Nézzük, mikor melyik útszakaszon dolgoznak – azaz mikor, melyik út lesz lezárva. (A kijelölt időpontokat a szerződésben foglaltak alapján tartania kell az Euroviának, azonban nem várt problémák miatt számítani kell csúszásokra.)

A következő utak a következő időpontokban lesznek lezárva részben, vagy teljesen:

1. Duna rakpart – 13 270 m2 – (május 29. – július 7.)
2. Szabadság utca – 5 600 m2 – (június 5. – augusztus 7.)
3. A Jókai és a Ferencesek utcája közti parkoló – 1 559 m2 – (június 26. – augusztus 31.)
4. Štefánik tér – 2 125 m2 – (július 3. – szeptember 29.)
5. Lehár utca – 2 608 m2 – (július 3. – szeptember 29.)
6. Király püspök utca – 1. szakasz: a Kertész utcától az Ispotály utcáig – 1 533 m2 – (július 3. – szept. 29.)
7. Eötvös utca – 1. szakasz: Temető sortól az Ispotály utcáig – 15 090 m2 – (július 17. – szeptember 29.)
8. Hold utca – 1 951 m2 – (július 31.– szeptember 29.)
9. Jókai utca – 1 104 m2  – (aug. 1. – okt. 31.)
10. Király püspök utca – 2. szakasz: az Ispotály utcától a Temető sorig – 3 895 m2 – (aug. 1. – aug. 31.)
11. Gútai sor – 102 m2 – ( aug. 1.- szept. 14.)
12. Építők utcája – 5 106 m2 – (aug. 14. – szept. 14.)
13. Eötvös utca – 2. szakasz: az Ispotály utcától a Kertész utcáig – 1 040 m2 (szept. 4. – okt. 31.)
14. Komáromi Kacz Endre utca – 6 067 m2 – (szept. 14. – okt. 31.)
Örsújfalu:
15. Méhes utca – 922 m2 – (okt. 16. – nov. 16.)
16. Jázmin utca – (okt. 16.  – nov. 16.)
17. Fenyves utca – a két utca együtt 1 640 m2 – (okt. 16.- nov. 16.)

Összesen: 63 612 m2 útszakasz.

Egyéb fontos tudnivalók, érdekességek

Néhány utca esetében a járdaszakaszok is megújulnak. Ilyen lesz például a Jókai utca, az Eötvös utca egy része (a Kertész utcától a Menházig), a Duna rakpart (a volt nyomdától a Halász utcáig).

A Jókai utca esetében a Műemlékvédelmi Hivatal egy elég költséges és meglepő ötlettel állt elő, amihez egyelőre ragaszkodik.

A jelenlegi aszfalt alatt régi macskakövek találhatók. Azt szeretnék, ha ezeket kiszednék, és a Jókai utcán ismét felhasználnák azokat. Azaz: ezen a szakaszon műemlékvédelmi okokból térköves-macskaköves megoldás lenne (az autóúton is!), beépítve a régi, jelenleg az aszfalt alatt található macskaköveket is. Ezáltal is szeretnék emelni az itt található református templom (ami egyébként a történelmi Magyarország egyik legnagyobb református temploma) környezetének színvonalán.

Az útfelújításnál felszedett aszfaltot a város ismét szeretné felhasználni, a jelenlegi modern, környezetvédelmi technikák segítségével. Magyarán mondva lesz egy csomó aszfaltunk – az előzetes becslések szerint 10 ezer tonna – aminek köszönhetően a 15 utcán kívül más útfelületek is megújulhatnak.

Ha már felszedik az aszfaltot, kicserélik a régi, elavult gázvezetékeket és megújul a kanalizáció is. Ez utóbbira különösen nagy szükség van – gondoljunk a tavaly nyári esőzések után kialakult „árvízre”. A kanalizáció megújítására a város 400 ezer eurót különített el.

Nem várt problémák is adódhatnak 

Mindebből látható, hogy nem várt problémák adódhatnak. Ezért az útfelújítási munkák befejezésének időpontja attól is függ, hogy milyen időintervallumban sikerül a közművesítés (gáz, víz, közvilágítás és szennyvíz) tervezett cseréjének véghezvitele az adott utcákon, s hogy felmerülnek-e olyan, előre nem látható munkák, amelyek terv szerint nem részei a felújításnak, mégis szorosan összefüggnek azzal.

Természetszerűen előfordulhatnak olyan nem tervezett akadályok, amelyek elhárítása szükséges (közműhálózat összeomlása, földalatti hálózatok hibája, műemlék-lelet, út felszín alatti hibája, melyre csak a fedőréteg eltávolítása után derül fény stb.). Ezért mindenképpen sok türelemre lesz szükségünk az elkövetkező fél évben.

Dráfi Anikó