Kultúra 2022. 10. 15.

Kiállítás nyílt Komáromban Dr. Alapy Gyula emlékére

Dr. Alapy Gyula születésének 150. évfordulója alkalmából egy ünnepi emlékestet rendeztek pénteken Komáromban. Az esemény egyben megnyitója is volt a tiszteletére létrehozott „A kultúra és tudomány szolgálatában” c. emlékkiállításnak.

Az újságíró, levéltáros, múzeumigazgató és csehszlovákiai magyar politikus emléktábláját a műsor előtt ünnepélyesen megkoszorúzták az, amely a Duna Menti Múzeum oldalának homlokzatán található. A jelenlévők és a meghívott vendégek ezután átmentek a múzeum nagytermébe, ahol kezdetét vette az emlékest. 

A zenés-verses betétekkel tarkított eseményen beszédet mondott Csütörtöky József, PhD., a Duna Menti Múzeum igazgatója, és Keszegh Béla polgármester is, aki kiemelte:

Alapy Gyula olyan alapokat rakott le Komáromban, ami hosszú távon meghatározta a helyi közéleti és kulturális élet színvonalát, és amire mind büszkék lehetünk a mai napig. Nem csak levéltáros, de muzeológus is volt, amelyek során

sok olyan tettet hajtott végre, amivel később megalapozott az itteni muzeológiai életnek is.”


Ezt követően felszólalt Milan Belica nyitrai megyeelnök és Dr. Gazda István tudománytörténész,a Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet igazgatója, aki egy felettébb színvonalas és tartalmas előadásban ismertette Alapy Gyula műveit, illetve munkásságát és annak fontosságát.

Dr. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületének elnöke hangsúlyozta: „Alapy Gyula 40 éven át fogta össze és vett részt aktívan Komárom szellemi és kulturális életében. Éppen ezért fontos kötelességünknek tartottuk, hogy

Komárom történetének egy ilyen jelentős személyiségét megemlegessék, és megismertessük a város lakosaival, és fiataljaival.

Végezetül megszólalt a kiállítás kurátora, Vanya Péter történész is. „A kiállítás gerincét az Alapy Gyula életét és munkásságát bemutató anyagok alkotják, amelyeket

korabeli fényképekkel, képeslapokkal és dokumentumokkal igyekeztünk színessé és látványossá tenni.


Nem akartunk azonban korabeli tárgyakat nélkülöző panelkiállítást készíteni, ezért sok eredeti tárgyat is kiraktunk, többek között Alapy nevére szóló meghívókat, tiszteletjegyeket, a múzeumhoz kötődő iratokat és

a Kultúrpalota eredeti tervrajzait, ami szintén az ő nevéhez fűződik.”

A kiállítás 2023. március 31-ig megtekinthető a Duna Menti Múzeumban.