Oktatás 2025. 01. 23.

Kitűnő eredmények angol nyelvből a Selye János Gimnáziumban

Minden évben nagy izgalommal készülünk az angol nyelvi olimpia fordulóira. Ebben az évben 2025. január 15-én került megrendezésre az olimpia járási fordulója. A versenyben résztvevő tanulóinknak a nyelvtudásuk és a szövegértés/szöveghallgatás mellett a kreativitásukra is szükségük volt, hiszen képleírást, illetve szerepjátékot is tartalmazott a megmérettetés.

Az iskolai fordulón 6, tehát minden kategóriában versenyeztek a diákjaink, összesen 73 tanuló. A járási fordulóban idén iskolánkat a következő diákok képviselték kategóriájuk győzteseként:
1A kategória: Valacsai Lili (II.N),
1B kategória: Martonosi Mae Lara (IV.N),
1C kategória: Nagy Noémi (IV.N),
2A kategória: Kelemen László (I.C)
2B kategória: Sovinsky Ákos Tamás (VII.N)
2C2 kategória: Száraz Eszter (III.A)

Az algimnázium diákjai – Valacsai Lili és Martonosi Mae Lara – sikeres megoldók voltak, Kelemen László pedig az előkelő második helyet szerezte meg kategóriájában. Száraz Eszter és Sovinsky Ákos kategóriájuk győzteseként képviselhetik az egész járás diákságát a kerületi fordulóban február 12-én, valamint Nagy Noémi is, aki az 1C kategóriában fog versenyezni. Diákjaink becsületes munkával helytálltak, lelkesen készültek, minden igyekezetüket bevetve vették az akadályokat, és ezért mérhetetlenül büszkék vagyunk rájuk.

Immár kilencedik alkalommal kapcsolódtunk be Az év angolosa (Best in English) elnevezésű versenybe. Ezt a nemzetközi online versenyt 15-19 éves középiskolás és gimnazista diákoknak szervezik, akik az egész világon ugyanazon a napon ülnek a képernyő elé.

A 2024-es Best in English november 21-én zajlott le a gimnáziumunk épületében. Diákjaink izgatottan ültek le a számítógépek elé és indították el egyszerre a tesztet, melynek elvégzésre 60 perc állt a rendelkezésükre. A Best in English 2024-es versenyébe 31 ország 740 iskolájának 29 106 diákja kapcsolódott be. Az adatokból feltűnik, hogy a résztvevő diákok és iskolák száma évről-évre növekszik, a versengés hatalmas. Nagy öröm számunkra iskolánk remek szereplése: a 103 szlovákiai iskolából a 26. helyezést érte el, az összes résztvevő iskola közül pedig a 186. helyet.

A Selye János Gimnázium 35 diákja kapcsolódott be a versenybe. A legjobb eredményt Sovinsky Ákos Tamás, VII.N osztályos tanuló érte el. Ezzel a teljesítménnyel ő lett az Iskola Legjobb Angolosa. Őt követte: Szeiner Regő (II.C), Nagy Csaba (II.A), Tóth Lili (II.A), Pém Isabelle (II.A), Nagy Bence (I.D), Ďurčovič Ádám (VII.N), Kelemen László (I.C), Urban Ábel (I.A), Paluška Tamás (II.C).

A kiváló eredményekhez diákjainknak és felkészítő tanáraiknak egyaránt gratulálunk! Jövőre is nagy lelkesedéssel készülünk majd ezekre a megmérettetésekre.

PaedDr. Farkas Enikő, az Idegennyelvi Tantárgybizottság vezetője