Város 2022. 04. 01.

Kitüntették a legaktívabb komáromi véradókat

Csütörtök délután a Szlovák Vöröskereszt komáromi szervezete, a város és a kórház vezetése átadta az emlékérmeket a rendszeres véradóknak.

Radi Enikő főorvos asszony, a hematológiai osztály vezetője, a helyi vöröskereszt elnöke a bevezetőben köszönetet mondott a véradóknak, akik az elmúlt sok évben önzetlenül segítettek a rászorulóknak.

Miroslav Jaška, a komáromi kórház igazgatója a köszönet mellett a hematológia osztály csapatának munkáját is kiemelte, hiszen az eredmények alapján az ország legjobbjai közé tartoznak.

Keszegh Béla polgármester, aki szintén véradó, elmondta, jó látni a folyamatosan fejlődő kórházat és a sok fejlesztést, de a szükséges vért semmi sem pótolhatja. Az átadott emlékérmek mellett ajándékokat nyújtott át a város nevében.

(Komárom Város Facebook oldal)