Komárom múzsája: Fábián Julianna

Az 1700-as évek vége felé járunk, a művelt nemes asszonyok kezdenek lassacskán belecsöppenni az irodalmi életbe, külföldi íróktól olvasnak és elkezdik bontogatni szárnyaikat immár nemcsak mint olvasó, de alkotóként is. A 17. század költőnőivel ellentétben már nem csupán magasztos eseményekről és érzésekről verselnek, helyüket átveszi az egyszerű, mindennapi élet. A múlt századdal ellentétben ekkor azonban már heves vitákat váltott ki, hogy szabad-e az asszonyoknak teljes értékű foglalkozásként rímelni, vagy inkább csak házimunka mellett, hobbiként űzzék? Mai hősnőnk nem véletlenül kapta a Komárom múzsája nevet, szembement minden ilyen váddal és bebizonyította, hogy egy nő is lehet olyan sikeres író, mint egy férfi.

Született tehetség

Fábián Juliánna 1765. január 13-án látta meg a napvilágot nemes szülők gyermekeként. Férjétől, a csizmadia Bédi Józseftől 4 gyermeke született János, József, Samuel és Julianna, közülük azonban csak ketten élték meg a felnőttkort. Juliánna varrónői munkájával egészítette ki a családi kasszát, gyönyörű fűzőket és főkötőket varrt a tehetősebb hölgyeknek. Emellett szeretett verselgetni, Molnár Borbála költőnő könyve lelkesítette, akivel egy időben levelezett és barátságot kötött. Otthonában gyakran fogadta a korabeli irodalom neves alakjait, Édes Gergelyt, Vályi Klárát, Csokonai Vitéz Mihályt, aki itt ismerkedett meg élete szerelmével, Vajda Juliannával, versei Lillájával 1797-ben. Csokonai elismerte a nő tehetségét.

• 

• 

Út a csúcsig

Ezekben az időkben egy nőnek esélye sem volt kitörni mentor nélkül, így Juliánna 1795-ben elküldte első levelét a kor ismert írójának Gvadányi Józsefnek, akit rövid kétsoros strófákban kérte fel a feladatra.

„… mivel nem sokat tanúltam
Mint a férges gyümölcs tsak héjába húltam.
Instállom segítse e vad fát óltani.
Hibás verseimet jobbakkal tóldani.”

Gvadányit elbűvölte a bájos nő, azonban ezt elutasította és inkább barátságot kínált neki.

„Azt kívánod tőlem, hogy legyek Vezéred,
Mentorságom alatt, véled: célod éred.
Óh, drága Asszonyom! kapol száraz ághoz,
Korhott már, s indúlt a múlandósághoz.
Ha nyers törzsöködbe eztet béoltanám,
Indult sarjazását megkárosítanám.
Zörgő táborában Mársnak megőszűltem,
És a verselésbűl egészen kihűltem.
Láthadd is, verseim minőlengetegek,
Mivel a vénségtül ereim betegek.
Ugyan csak kérésed meg nem fogom vetni,
Talán nem fognak még hamar eltemetni.
Azért majd ha lantolsz, én melletted állok,
És mint vén hegedűs néked kontrahálok.”

Levelezés útján tartották a kapcsolatot és szoros barátságot kötöttek. Gvadányi nagyon tehetségesnek tartotta a középkorú asszonyt, így széles baráti körében is gyakran dicsérte. Ennek hatására figyelt fel rá gróf Fekete János is, aki miután lefordította Publius Ovidius Naso Ars amandi című művét, „P. Ovidius Názonak A szerelem mesterségéről írt könyvei” címmel a költőnőnek ajánlotta a fordítást. Juliánna azonban rossz néven vette az író közeledését így az ajándékot visszautasította. Gvadányi később komoly feladattal bízta meg, az 1763-as földrengésről kellett elbeszélést írnia, inkább közérdekű, mintsem irodalmi nyelven. 1796-ban Juliánna elküldte az első részét, majd fél évvel később a végével is elkészült. A költő megígérte, hogy minden levelezésüket kinyomtatja és megőrzi. 1798-ban saját költségére Gvadányi kinyomtatta a könyvet Pozsonyban, mely első része Vajda Juliánna leveleit tartalmazza, a másik pedig a férfi beszámolója a költőnővel folytatott munkáról. Gvadányi József szemében Juliánna kolléga, egy magasabb rendű közösségnek – az irodalom művelőinek – tagja. Nem számított a gróf és a polgáriparos feleség közötti rangbéli különbség.

Míg a halál el nem választ

Fábián Juliánna tíz év házasság után özvegyült meg. 1801-től Balog Istvánnal, az orosz cár testőreinek egykori tagjával élt boldog házasságban egészen a férfi haláláig, ami 1810. március 7-én következett be, pár óra múlva felesége is követte. A költőnő gyakran kívánta, hogy ha egyszer szeretett férje meghal, hamarosan ő is távozzon.

(Obergesell Emma, 16 éves gyakornokunk írása)